Itt az újabb igazgatói botrány: szegregációtól tartanak a szülők

Úgy tűnik, nincs megállás a nyári igazgatói kinevezések körüli balhék esetén. A legutóbbi botrány Biatorbágyon robbant ki.

  • Eduline
google street view

A legtöbb botrányt idén nyáron az okozta, hogy az addig jól szerepelt igazgató helyére gyakran külsős személyt, a tantestület és a szülők által szakmailag el nem ismert új vezetőt jelöltek ki. Biatorbágyon ennek pont a fordítottja történt.

Az Index ír arról, hogy a Biatorbágyi Általános Iskolában az okoz feszültséget, hogy a fenntartó a szülők által nem túl sikeresnek tartott eddigi igazgató kinevezését hosszabbítaná meg.

A portál azt írja, a 600 diákot befogadó iskolában az eddigi igazgató néhány évvel ezelőtt sajátos tagozatos rendszert vezetett be. A 3-4. osztályban szintfelmérőt iratnak a gyerekekkel. A tesztek eredménye és a jegyek alapján 5. osztálytól a 30 legjobban teljesítő, jó családi hátterű gyereket egy humán- vagy reál tagozatos osztályba gyűjtik. A többiek, közöttük sok hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű és tanulási nehézségekkel küzdő gyermek a másik két osztályba kerül. Lássuk be, ez finoman szólva is szegregációnak tűnik. Az iskolából állítólag emiatt sokan ki is vették a gyereküket.

Tüntetnek az algyői szülők az új igazgató ellen

Nem fogadják el az Emberi Erőforrások MInisztériumának döntését. Az algyői szülői munkaközösség vezetőjének szervezésében ma 18 órától demonstrációt tartanak a szülők a Fehér Ignác Általános Iskola előtt - értesült a Délmagyar. Nemrég az Emmi Gondáné Pál Ildikót nevezte ki az iskola élére annak ellenére, hogy a szülők és a tantestület sem támogatta.

A vezetői posztra egy másik iskola tanára is jelentkezett, a szülők inkább az ő oldalán álltak, kifogásolva, hogy a jelenlegi igazgató nem fogékony a szülői problémafelvetésekre. A tantestület megosztott volt, az önkormányzat pedig letette a voksát azzal, hogy csak a jelenlegi igazgatót hallgatta meg. Emiatt állítólag a Pest Megyei Kormányhivatal eljárást is indított.

A portál hiába kereste a tankerületet - amely a végső döntést hozta - és az újra kinevezett igazgatót is, ám sem a fenntartó, sem az intézményvezető nem volt elérhető.

Hozzászólások

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hez került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.