Két iskola is költözik a fóti gyermekváros bezárása miatt

Költöznek a fóti gyermekváros területén működő iskolák, pedig a kormány korábban azt ígérte, hogy a kastélypark rendezési terve "csak" az állami gondozásban lévő gyerekeket érinti - írja a Népszava.

  • Eduline
Kaufmann Balázs

A Népszava emlékeztet arra, hogy tavaly januárban jelentette be Czibere Károly szociális államtitkár, hogy bezárják a fóti gyermekvárosként ismertté vált Károlyi István Gyermekközpontot, a lerobbant állapotban lévő kastélyt pedig felújítják. Lázár János kancelláriaminiszter erre reagálva tavaly februárban azt állította, hogy a kormány intézkedése „csak az állami gondozásban élő gyerekeket érinti”, más bérlőket vagy szerződéssel rendelkezőket nem. A 60 hektáros területen ugyanis két iskola is működik.

Úgy tűnik, a kezdeti tervek jelentősen módosultak, a Népszava információi szerint ugyanis mindkét iskola elköltözik majd. Az alapítványi tulajdonú Fóti Szabad Waldorf Iskola saját akaratából távozik, az oktatási intézmény ugyanis egy évvel ezelőtt új helyet kezdett keresni magának. Végül a szintén Fót területén lévő „volt TSZ irodaházként” ismert épületet választották, amelyet önkormányzati segítséggel teljesen felújítanak, így a 450 gyerek hamarosan oda jár majd.

A gyermekváros területén bérlőként jelenlévő másik, önkormányzati fenntartású Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnáziumnak viszont már a kormány döntése miatt kell költöznie. A tervek szerint az iskola egy teljesen új, 24 tantermes épületet kap, méghozzá a Waldorf Iskola által kinézett épület melletti telken.

Szomorú történetek 18 évesekről az állami gondozástól a hajléktalanságig

Az egyik legnagyobb visszatartó erőnek a hirtelen jött sok pénzt tartja Zebegényi Péter a 18 éves állami gondozottaknál. A fiatalok úgy kapnak az államtól 1-1,8 millió forintot az életük elkezdéséhez, hogy semmi pénzügyi felelősségre nem tanították őket, ráadásul sosem volt ennyiük. Sokan hamar az utcán is végzik.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.