Félmilliós fizetésért sem talál óvónőt a Borsod megyei falu

Sok érdeklődő van, de még senkit nem sikerült találni a Tornanádaskán meghirdetett óvónői állásra, sokan kevesellték a mesésnek tűnő - bruttó félmillió forintos - fizetést.

  • Eduline
Fazekas István

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán mesés fizetéssel csábítják az óvodapedagógusokat. A mintegy 600 fős falu önkormányzata bruttó 350-520 ezer forintot sem sajnálna, csakhogy valaki végre elvállalja a megbizatást. A falu nehéz helyzetét jól mutatja, hogy akár pályakezdőknek is megadnák ezeket az összegeket. Pedig a pedagógus-bértábla alapján a frissen végzettek legjobb esetben is csak bruttó 196 ezer forintot vihetnének haza - írja a hvg.hu.

Beri Tamás, az egyhamar híressé váló Tornanádaska polgármestere arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy bár szép számmal vannak érdeklődők, még senkit sem sikerült találnia a meghirdetett óvónői állásra. Ennek az az oka, hogy sokan kevesellték az első hallásra mesésnek tűnő fizetést, mondván, máshol sem kapnak jelentősen kisebb összeget. Volt, aki óvodavezetőnek jelentkezett, és bruttó 580 ezer forintot kért volna, tehát többet, mint amennyiről a hirdetés szólt. Arra is volt példa, hogy az egyik jelentkezővel 420-450 ezer forintos fizetésről alkudozott.

"Muszáj lesz megadnom, érzik, hogy bajban van a település” - mondta a település vezetője. Lassan két éve keres óvónőt, 3-4 dolgozót tudna felvenni. A jelenlegi óvónőkre is gondolnia kell, vagyis kénytelen lesz megemelni a bérüket.

Bruttó félmilliós fizetésért keresnek óvónőt egy borsodi faluban

Bruttó 350 és 520 ezer forint közötti fizetésért keresnek óvónőt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán. Az RTL Híradó riportjából kiderül: az állásról és az elérhető fizetésről a tornanádaskai polgármester az egyik közösségi oldalon írt. A helyi óvodába több mint 70 gyerek jár, óvodapedagógusból viszont nincs elég, a település akár pályakezdő óvónőt is felvenne.

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.