Mikor pihenhettek még 2026-ban? Itt van az összes hosszú hétvége és tanítási szünet
Még három hosszabb pihenő vár rátok idén: mutatjuk a dátumokat.
Tavaly 120 ezer diák dolgozott iskolaszövetkezetek által. Azt fontos tudni, hogy a diákok bére sem lehet kevesebb, mint a minimálbér – ez most 105 ezer forint. Nyáron szülői engedéllyel már a 15 éves tanulók is vállalhatnak munkát.

Tavaly 1587 iskolaszövetkezet 120 ezer tanuló foglakoztatásában vállalt szerepet - közölte a NAV. Kifejtették, hogy az iskolaszövetkezetek nappali tagozatos tanulóinak, hallgatóinak fizetését csak a 16 százalékos személyi jövedelem adó (szja) terheli, más járulékot nem vonnak le keresetükből.
A NAV felhívta a figyelmet arra is, hogy a munkaszerződéssel teljes munkaidőben foglalkoztatott diák bére nem lehet kevesebb, mint a minimálbér (2015-ben 105 ezer forint/hó), részfoglalkoztatás esetén pedig a minimálbér arányos része. A legalább középfokú végzettséget igénylő munkakörben a munkabér nem lehet kevesebb a garantált bérminimumnál (2015-en 122 ezer forint/hó).
Az adóhivatal közleményében beszámolt az egyszerűsített foglalkoztatásról, amelynek kapcsán elmondták, hogy a munkáltatónak ebben az esetben is van közteherviselési kötelezettsége, mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetén 500 forint, alkalmi munka esetén 1000 forint, filmipari statisztaként foglalkoztatáskor 3000 forint naponta.
A NAV emlékeztetett arra, hogy a diákok 16 éves koruktól dolgozhatnak, de a szünidőben szülői engedéllyel már a 15 éves tanulók is vállalhatnak munkát, ha általános iskolába, szakiskolába vagy középiskolába járnak. Emlékeztettek arra is, hogy a diákoknak a munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükségük, amit az adóhatóságnál a 15T34-es nyomtatványon kell igényelni.
A Facebookon keresnek munkát
A Mind-Diák Szövetkezet még május végén tette közzé a mintegy nyolcezer tanuló megkérdezésével készített felmérését, amely azt mutatta, hogy a megkérdezettek több mint 70 százaléka a Facebookon keres munkát, ezt követik a diákszövetkezetek weboldalai, valamint az állásbörzék és karriernapok.
A válaszadók csaknem 80 százalékának a jó fizetés az egyik legfontosabb szempont a diákmunka kiválasztásánál, de számottevő kritérium számukra a rugalmas munkaidő is.
A diákmunkák népszerűségi versenyében továbbra is az adminisztratív munkák vezetnek, ezeket a gyakornoki, vagyis a szakirányú tanulmányokat igénylő és a host/hostess munkakörök követik. Mivel azonban vidéken a legnagyobb arányban betanított és könnyű fizikai munkák vannak a szövetkezet kínálatában, a legtöbben ezeken a területeken dolgoznak, míg Budapesten az irodai és gyakornoki munkakörök vezetnek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Még három hosszabb pihenő vár rátok idén: mutatjuk a dátumokat.
Tizennégy pontos szakmai javaslatcsomagot kaptak az általános iskolák, amelynek célja, hogy csökkenjen az alsó tagozatos diákok terhelése, és több idő jusson mozgásra, kreatív tevékenységekre, valamint tapasztalati tanulásra. Az intézmények már a 2026/2027-es tanévtől alkalmazhatják az ajánlásokat – írta Facebook-oldalán Lannert Judit oktatási miniszter.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
A juttatás 400 ezer rászoruló gyereket érint.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Ketten bronzérmet, ketten pedig dicséretet kaptak a magyar csapatból.
21 ezer diákból választották ki őket a genfi programba.
Nemcsak magasabb fizetéseket, hanem kiszámíthatóbb bérrendszert és minden ledolgozott túlóra kifizetését is szeretné elérni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Mostantól nem lesz elég csupán jól megírni egy beadandót.