Öt dolog, amit biztosan nem tudtál József Attiláról

Vagy ha mégis, itt az alkalom, hogy felelevenítsd az irodalomórákon tanultakat. 112 éve, 1905. április 11-én született József Attila - ma van a költészet napja.

  • Eduline

Egészen 2004-ig élt olyan ember...

... aki József Attila gyerekkoráról is tudott mesélni. József Etelka, József Attila nővére - akivel együtt került nevelőszülőkhöz Öcsödre a későbbi költő - egészen 2004-ig élt, 101 évesen hunyt el. Ő volt József Attila hagyatékának gondozója, 2003-ban megkapta a Magyar  Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.

"Attila név nem is létezik"

József Attila édesapja elhagyta a családot (nagyon korán, amikor a későbbi költő még csak hároméves volt), édesanyja pedig csak nagy nehézségek árán tudta fenntartani a családot. 1910 februárjában úgy döntött, hogy két kisebb gyermekét, Etelt és Attilát a Gyermekvédő Liga gondjaira bízza. A testvérek Öcsödre kerültek nevelőszülőkhöz, egy parasztgazda házába.

A házimunkában, az állatok etetésében és legeltetésében segítettek, ezért kapták az ellátást. József Attila nevelőszülei a gyerek füle hallatára beszélték meg szomszédaikkal, hogy az Attila név nem létezik, és innentől fogva Pistának szólították.

Végigjárhatjuk élete főbb állomásait

Ha ma valaki úgy dönt, szívesen megnézné, hol született és élt József Attila, jó néhány budapesti (szegedi, makói stb.) címet végig kell járnia. Csak néhány a sok közül: Gát utca 3. (Ferencvárosban, itt született), Gubacsi út (édesanyja itt bérelt lakást), Üllői út 63. (nővére, József Jolán első férjének lakása), Ferenc tér (itt lakott édesanyjával annak betegsége idején).

MTI / Váli Miklós

Az egyik legnagyobb költő...

kettest kapott a magyarérettségire. A legendás történetet alighanem sokan ismerik: 1923. december 13-án - sok iskolaváltás után - József Attila a Werbőczy Gimnáziumban leérettségizett. Magyarból Pintér Jenő tankerületi főigazgató volt a vizsgáztatója, akitől elégségest kapott.

Közgazdasági rovatvezető is volt

1923 májusában Lázadó Krisztus című versét a Kékmadár című lap közölte először, amelynek október 1-jétől közgazdasági rovatvezetője lett.

Hét dolog, amit biztosan nem tudtál Arany JánosrólKétszáz éve, 1817 márciusában született Arany János, akiről mindenki tanul az iskolában. Néhány érdekesség azonban kimaradt a tankönyvekből. 1. Zseni volt Ezzel aligha mondunk újdonságot, de azt talán kevesebben tudják, hogy Arany egészen korán, három-négy éves korában megtanult olvasni - hamuba írt betűk segítségével. Mire iskolába került, tökéletesen olvasott, ez pedig a 19.

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.