Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nyíregyházi alapítványi iskolákat irányító, állami normatív támogatással visszaélő bűnszervezetre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte az adóhatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

Simon Béla elmondta, a bűnszervezet tagjai alapítványi intézményeket hoztak létre azért, hogy jogtalan támogatáshoz jussanak. Az alapítványok fenntartásában működő iskolákban olyan diákok után is igényeltek állami támogatást, akik valójában nem vettek részt az oktatásban. Több megyei településről - későbbi nyeremények ígéretével - "fantomdiákokat" toboroztak, a jogtalan elszámoláshoz pedig hamis dokumentumokat készítettek.
Az így szerzett pénzből többek között nagyobb értékű gépjárműveket vásároltak, a nyomokat pedig szlovák és Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cégekkel próbálták eltüntetni.
A nyomozók Magyarországon egyedinek számító luxus sportkocsi mellett ingatlant, nagyobb értékű traktorokat és egymillió forint készpénzt is lefoglaltak. A költségvetésnek okozott mintegy nyolcvanmillió forintos kár teljes mértékben megtérült.
Múlt szerdán tájékoztatták az MTI-t arról, hogy elrendelte három ember előzetes letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság, mert egy alapítványi iskola fenntartóiként jogosulatlanul igényeltek állami támogatást. Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője akkor elmondta: M. I.-t, H. M.-t és Sz. D.-t vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítják.
Nem létező diákok után vettek fel állami támogatást egy alapítványi iskolában
Előzetes letartóztatásba helyezett a Nyíregyházi Járásbíróság három embert, akik egy alapítványi iskola fenntartóiként jogosulatlanul igényeltek állami támogatást diákok után - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-vel. A végzés nem jogerős. Toma Attila elmondta, M. I.-t H. M.-t és Sz. D.-t vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítják.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.