Megvan, ki lesz Balog Zoltán utódja, új egyetemi rangsort tettek közzé: a hét hírei

Kiderült, ki lehet az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, ahogy az is, hogy Palkovics László innovációs miniszter lesz. Ezek voltak a hét hírei.

  • Eduline

Hivatalos: ő lehet az emberi erőforrások minisztere, de Palkovics László is miniszter lesz

Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója lehet az emberi erőforrások minisztere, Palkovics László eddigi oktatási államtitkár pedig valóban elhagyhatja az Emberi Erőforrások Minisztériumát, az innovációs miniszteri posztot ajánlotta fel neki Orbán Viktor. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

MTI / Kovács Attila

Balog Zoltán még hétfőn beszélt arról az Origónak, hogy nem marad miniszter. "A jövőt illetően két hosszabb beszélgetésem volt a miniszterelnökkel a választások után. Azt mondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma ebben a struktúrában és összeállításban marad. Nekem ezzel kapcsolatban voltak változtatási javaslataim, amiket ő nem fogadott el. Felajánlotta, hogy válasszak. Vagy ebben a formában folytathatom a munkát, vagy van számomra más ajánlata is" - mondta.

"A hozzánk kerülő gyerekek hetven százaléka bántalmazott, teljes családja szinte senkinek nincs"

„Hozzánk nulla önértékeléssel érkeznek a gyerekek, aztán elkezdünk beszélgetni, énekelni, mesélni, és elkezdik megtalálni magukat, ki tudjuk bogozni a bennük rejlő tehetséget” – mondja Havasi Tibor, aki a Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium igazgatójaként mély szegénységben élő, sok esetben bántalmazott gyerekekkel foglalkozik. Nem unatkozik: hol állami gondozott gyerekekből álló gospelkórusának ír dalokat, hol tehetséges diákjainak keres gyakornoki helyet, hol volt tanítványainak szervez találkozót. Munkájáról mesélt az Eduline újságírójának.

Új felsőoktatási rangsor: hét magyar egyetem került a legjobbak közé

Az 5. helyen, a magyar egyetemek közül a legjobb eredménnyel végzett a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education (THE) New Europe ranking elnevezésű listáján. Magyarországról összesen 7 felsőoktatási intézmény került fel a listára: a Semmelweis Egyetem az 5., az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 11., a Pécsi Tudományegyetem a 13., a Szegedi Tudományegyetem a 18., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a 25., a Debreceni Egyetem a 27., a Corvinus Egyetem pedig a 31-40. helyen végzett a rangsorban. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

Bámulatos felajánlást tettek a végzős diákok harmincnégy középiskolában

Harmincnégy középiskola végzősei csatlakoztak a Kézenfogva ballagunk nevű kezdeményezéshez - a diákok azt kérik rokonaiktól és barátaiktól, hogy a ballagási virágra szánt összeget vagy egy részét jótékony célra fordítsák, segítsék a Kézenfogva Alapítványt. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

Így használd a szótárt a nyelvvizsgán: hasznos tippek nyelvtanulóknak

Melyik vizsgán használhatok szótárt, és melyiken nem? Túlzásba vihetem-e a szótárazást az írásbelin? Hogyan lehet gyorsan megtalálni az ismeretlen kifejezéseket? Utánajártunk, hogy a tavaszi idény utolsó vizsgái előtt útmutatást adjunk nektek. A teljes cikket itt olvashatjátok el.

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.