A hét hírei: a felsőoktatási törvény módosításától a 2015-ös érettségi vizsgákig

Benyújtották a felsőoktatási törvény módosítását, a Klik körül botrány robbant ki, az oktatási rendszer hibáira mutattak rá a diákok, valamint ezen a héten is több tízezren érettségiztek - ezek voltak a hét hírei.

  • Eduline
Wikipedia

Benyújtották a törvénymódosítást

Benyújtotta a nemzeti felsőoktatási törvény módosítását csütörtökön az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlésnek. A 73 oldalas javaslat alapján az egyetemen kívül létrejöhet új intézményi kategóriaként az alkalmazott tudományok egyeteme, több helyen lehetnek közösségi képzőközpontok, megjelenne a hallgatók kompetenciamérése, bevezetnék a mesteroktató kategóriát, valamint változnának a hallgatói átsorolás feltételei is. Új nevet kapna a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola is, amely Budapesti Metropolitan Főiskola lenne a jövőben.

Az oktatási rendszer hibái

A magyar oktatási rendszer hibáira hívták fel a diákok a figyelmet, akik a diákparlament ülésén beszéltek arról, mennyire leterheltek. Többen kifogásolták, hogy hiába kötelező benn lenniük 16 óráig, ha semmilyen szakkör és foglalkozás sincs. A részleteket itt olvashatjátok.

Kirúgja a Klik a közalkalmazottakat

Sajtóhírek szerint a Klikhez tartozó oktatási intézményekben egyre gyakoribb, hogy kirúgják a közalkalmazottakat, hogy közmunkásként vegyék vissza őket. Bővebben itt olvashattok erről.

Több tízezren érettségiztek

Ezen a héten többek között biológiából, kémiából és informatikából is érettségiztek a diákok. A cikkeket itt olvashatjátok róluk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.