Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nemcsak az iskolából, a faluból is többen el akarják távolítani azt a pedagógust, aki kirobbantotta a hetesi gyermekbántalmazási ügyet. A tanárnő nem nézte tétlenül, ahogy egyik kollégája osztálynaplóval ütötte a gyerekek fejét, rúddal verte a hátukat.

A kaposvári bíróság egy év öt hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a hetesi Somssich Imre Általános Iskola napközis tanítóját, emellett 18 hónapra eltiltotta a pedagógusi hivatástól a helyettesítő tornatanárként is dolgozó férfit többrendbeli bántalmazás és védekezésre képtelen személy elleni könnyű testi sértés miatt. A tanító éveken át pofonnal, nyakassal honorálta a magatartásbeli elhajlásokat, a gyerekek fejét osztálynaplóval, munkafüzettel ütötte, a lábukra taposott, hátukat rúddal ütötte – hol a diákok szeme láttára, hol a tanári szobában vagy a tornateremben. Nemcsak az iskolában, a nyári táborokban is hamar eljárt a keze - írja a Népszava.
A hatósághoz, ahogyan az Emberi Erőforrások Minisztériumához is, névtelen feljelentés érkezett az ügyben. A szaktárca ki is jelölte az ügy kivizsgálására a kaposvári tankerületet, ám a tavaly tavaszi vizsgálat nem hozott eredményt: a pedagógusok és az igazgató meghallgatása után az ügyet fikciónak minősítették.
A lapnak az iskola igazgatója, Jakab József nem akart nyilatkozni az ügyről, sőt azt sem szerette volna, hogy kollégái közül más nyilatkozzon: a Népszava úgy tudja, elbocsátás terhe mellett tiltotta meg a tantestület tagjainak, hogy a sajtónak beszéljenek az iskolában történtekről.
A pedagógusok megosztottak az ügyben: egy részük kiállt az elítélt kolléga mellett, akadtak viszont, akik az értekezleteken évek óta szóba hozták, hogy a gyerekek által csak Gyula bácsinak hívott kolléga bántalmazza a diákokat. A lap szerint azonban az ilyen felszólalások nem kerültek be az értekezletek jegyzőkönyveibe, így a tankerületi vizsgálatnál nem volt írásos nyoma, hogy bárki jelentette volna az eseteket. A vizsgálat állítólag amúgy is érdekesen zajlott, hiszen az igazgató minden pedagógus meghallgatásánál jelen volt, így sokan – állásukat féltve – nem merték elmondani a valóságot. „Gyula bácsi” ugyanis igencsak jó viszonyt ápolt Jakab Józseffel: az igazgató a kinevezése után hívta Hetesre a napközis tanítót. Aki így azt is megtehette, hogy időnként ittasan ment dolgozni – amikor már a szülők is jelezték más pedagógusoknak, hogy láthatóan részeg a kollégájuk, kapott valamiféle elmarasztalást.
Megdöbbentő, hogy a szülői munkaközösség vezetője azt követelte, távolítsák el az intézményből Gärtner Andreát, azt a pedagógust, aki a többség szerint kirobbantotta a gyermekbántalmazási ügyet. Az egyik képviselő még ennél is messzebb ment: arra szólította fel a tanárt, hogy költözzön el a faluból, mert szégyent hozott Hetesre.
Bottal ütött meg, megpofozott, falhoz lökött diákokat, mégsem tiltották el végleg a tanári munkától
Egy év öt hónap, másfél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint másfél évre eltiltotta a pedagógusi foglalkozástól a Kaposvári Járásbíróság kedden jogerősen azt a tanárt, aki bántalmazta diákjait egy Kaposvárhoz közeli település általános iskolájában.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).