Vitatott nemzeti jelképet viselt a pulóverén, kitiltották az iskolából

Kitiltottak az iskolából egy tizennégy éves lányt, mert az amerikai konföderációs zászló mintáját viselte a pulóverén.

  • Eduline

Kitiltottak az iskolából egy tizennégy éves lányt, mert az amerikai konföderációs zászló mintáját viselte a pulóverén. A New Jersey-i diák állítólag halálos fenyegetéseket is kapott az öltözéke miatt – adta hírül a Daily Mail. Mit az a konföderációs zászló és mit szimbolizál? Itt elolvashatod a wikipédia szócikkét.

A konföderációs zászló vitatott nemzeti jelkép az Egyesült Államokban
CBS

„Az iskolában a tanárom felszólított, hogy vegyem le vagy fordítsam ki a pulcsimat, én azonban nem tettem meg” – mondta a tizennégy éves Torri Albrecht. Az amerikai polgárháború hadilobogója sokak szemében a rabszolgaságot és a rasszizmust szimbolizálja, ezért – bár nem tiltott jelkép – sértőnek számít az Egyesült Államokban. Mások szerint azonban a zászló mindössze a déliek sajátos kultúráját, történelmi különállását jeleníti meg. „Nem vagyok rasszista, a zászlóval csupán azt akartam kifejezni, hogy délről származom” – magyarázta a Virginia államban született Torri.

A lány anyja, Jane West felháborodott a történteken. „Az indiai gyerekek turbánt viselnek az iskolában, a zsidók pedig fejfedőt. Ez a zászló a lányom öröksége, miért ne lehetne rá büszke?” – érvelt az édesanya, aki azt fontolgatja, hogy bepereli az iskolát, és kiveszi lányát az intézményből. Januártól szoknya helyett nadrágot kell viselniük a lányoknak egy észak-angliai iskolában – a szigorú iskolai szabályról itt olvashatsz bővebben.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.