Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A jegyzőre bízta az iskolaigazgatói pályázatok véleményezését a miskolci képviselő-testület, arra hivatkozva, hogy...

A jegyzőre bízta az iskolaigazgatói pályázatok véleményezését a miskolci képviselő-testület, arra hivatkozva, hogy jön a nyár, és túl sok pályázatot kellene elbírálnia az oktatási bizottságnak - írja a boon.hu.
A kinevezésekről Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter dönt július végén: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 42 iskolának lesz új igazgatója, a jelenlegi intézményvezetők vagy nyugdíjba vonulnak, vagy lejár a mandátumuk.
A közgyűlésen a középiskolai toplistákon évről évre előkelő helyen szereplő Földes Ferenc Gimnázium okozta a vitát: a szocialista képviselők szerint az állampolgárok által nem választott jegyző fogja megmondani, hogy ki alkalmas a gimnázium irányítására. Az iskolában ez már rövid időn belül a harmadik igazgatói pályázat: a tantestület jelenleg is Veres Pált tartja a legalkalmasabbnak, aki korábban 15 évig volt az iskola igazgatója, de a Fidesz-KDNP többségű önkormányzat már kétszer visszadobta a pályázatát. A részleteket itt olvashatjátok.
Csiszár Miklós jegyző nevében a boon.hu-nak a következő válasz érkezett: az intézményvezetői pályázatok véleményezésére a miskolci önkormányzat jogosult, a döntésben a vezetői programot és szakmai életutat vették figyelembe. A határidő július 2. volt.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.