Visszakéri az állam a pénzt azoktól a pedagógusoktól, akik tévedésből kaptak magasabb bért

Visszakérte az állam a pénzt azoktól a gyógypedagógusoktól, akiknek szeptemberben tévedésből megemelték a fizetését -...

  • Eduline
Képünk illusztráció
Stiller Ákos

Visszakérte az állam a pénzt azoktól a gyógypedagógusoktól, akiknek szeptemberben tévedésből megemelték a fizetését - írja a 444.hu.

"Eddig az egészségügyi gyermekotthonban dolgozó gyógypedagógusok minden kedvezményből kimaradtak, amit az oktatásban dolgozók megkaptak (pedagógusszabadság, pedagógusigazolvány). Most, hogy bejött a pedagógus-életpálya, minket is átsoroltak ennek a bértáblája szerint, szeptemberre meg is kaptuk a magasabb fizetésünket, én is kaptam bruttó 60-70 ezer forint emelést" - írta a gyermekotthonban dolgozó egyik gyógypedagógus.

"Ma összehívott bennünket az igazgató, és felolvasta, hogy a szociális ágazatban dolgozó pedagógusokra nem vonatkozik a pedagógus-életpálya. Azonnal alá is íratták velünk az új átsorolást (kinevezést), miszerint a szeptember előtti bért fogjuk kapni, sőt az igazgató még azt is mondta, hogy vissza kell fizetnünk a szeptemberre kapott magasabb bér különbözetét" - tette hozzá.

A problémát az okozza, hogy elvileg változik a gyógypedagógusok munkáltatója: a szakembereknek, még ha pontosan ugyanott és ugyanúgy fognak tanítani, mint eddig, akkor is át kell „menniük” a pedagógiai szakszolgálat kötelékébe, és onnan kapják majd a fizetésüket. Ennek a folyamatnak legkésőbb szeptemberre be kellett volna fejeződnie, de ez nem történt meg.

A Pest megyei intézményben valószínűleg abban a hitben emelték meg a jogszabály szerint a gyógypedagógusok bérét, hogy azt már nem nekik, hanem az említett pedagógiai szakszolgálatnak kell majd kifizetnie, hiszen épp ez a központosítás lényege. Ehhez képest az átsorolások nem történtek meg, és a jelenlegi munkáltató nem tudja kifizetni a kormányzati ígéretetek szerint megemelt munkabért - írja a 444.hu.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Pest Megyei Kirendeltsége a lappal azt közölte: a pedagógus-életpályamodell bevetésének időpontja egybeesett az intézmény alapító okiratának módosításával. Az új dokumentumban már nem szerepelt a korai fejlesztés mint alaptevékenység, így a  pedagógus-életpályamodell az új alapító okirat szerint nem vonatkozott az otthon közalkalmazottaira. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nem reagált a lap kérdéseire.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.