Vetkőzni kezdett diákjai előtt egy tanárnő - nem azért, amire elsőre gondolnál

Vetkőzni kezdett diákjai előtt egy holland tanárnő. De nem azért, hogy valami illetlent csináljon velük, csak simán megunta a megszokott biológiatanítást.

  • Eduline

Shutterstock

Már közel kétmillió látogatónál tart az a videó, amelyiken egy holland tanárnő, Debby Heerkens nem mindennapi biológiaórája látható.

A tanárnő megunta, hogy mindig ugyanúgy kell oktatni a bioszt, ezért az egyik órán nekiállt vetkőzni a diákjai előtt. A ruhája alatt ugyanis olyan felszerelést viselt, amely jól ábrázolta, hogyan épülnek egymásra az izmok.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.