Újra lehet jelentkezni az Arany János-programra

Az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Program célja a halmozottan hátrányos helyzetű diákok szakiskolai...

  • Eduline
Fazekas István

Az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Program célja a halmozottan hátrányos helyzetű diákok szakiskolai tanulmányainak és piacképes szakmához jutásának támogatása. A programba olyan diákok pályázhatnak, akiknek van tanulói jogviszonya, 2014 szeptemberében a kilencedik évfolyamot kezdenék meg valemelyik szakiskolában, és egyúttal kollégiumi ellátást is kérnek. Halmozottan hátrányos helyzetű, illetve átmeneti nevelésbe vett tanulók jelentkezhetnek.

A programban a kollégium felelősséget vállal azért, hogy pályaorientációval, egyéni felkészítéssel és befogadó pedagógiai környezettel támogatja a diákokat, illetve megszervezi a tanári-szülői együttműködést.

Jelentkezni az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kijelölt kollégiumokba lehet. A pályázatot legkésőbb 2014. június 27-ig kell eljuttatni a kiválasztott kollégiumba. A programról részletesen a kormany.hu-n olvashattok, és innen tölthetitek le a kitöltendő űrlapokat is.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.