Ilyen osztályfőnöki órát tartott Schmitt Pál

A magyar nyelv ápolását, az élethosszig tartó tanulás és az idegen nyelv elsajátításának jelentőségét, valamint a...

  • Eduline
MTI Fotó: Kovács Tamás

A magyar nyelv ápolását, az élethosszig tartó tanulás és az idegen nyelv elsajátításának jelentőségét, valamint a mozgásban gazdag életmód szerepét hangsúlyozta Schmitt Pál köztársasági elnök a budapesti Szent István Gimnáziumban tartott csütörtöki rendkívüli osztályfőnöki óráján.

Az államfő fontosnak nevezte, hogy egy fiatalnak legyen önbizalma, tartása, „versenyképessége”, amelyet önmagának teremthet meg. A „Gyorsabban, magasabbra, erősebben” mondás kapcsán megjegyezte, hogy az élet minden területén lehet egy kicsit jobbnak lenni, feljebb jutni.

Schmitt Pál a technikai vívmányokról azt mondta: ma már mindenki kapott és küldött legalább egy SMS-t, egyszerre 4-5 emberrel csetel és a Facebookon is aktív, és rövidítéseket használ. Emellett a televíziót nézve kommunikálnak a családok, ami "nem a társalgás legszebb formája".

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.