"Ötödikes voltam, amikor eldöntöttem, vagy apáca leszek, vagy színésznő"
Ma az egyik legismertebb és leggazdagabb világsztár, 1979-ben azonban még csak álmodozott a sikerről Madonna Cicconi.
Eduline
Ma az egyik legismertebb és leggazdagabb világsztár, 1979-ben azonban még csak álmodozott a sikerről Madonna Cicconi. Az akkor 21 éves lány levélben fordult Stephen Lewicki rendezőhöz, hogy szeretné eljátszani a Certain Sacrifice című erotikus thriller női főszerepét. Madonna kézzel írt motivációs levele, amellyel sikerrel pályázott első filmszerepére, most, 32 évvel később került elő – adta hírül a Daily Mail.
Részlet Madonna leveléből, amellyel első állására jelentkezett
Daily Mail
A háromoldalas levélben beszámol arról, hogy gyerekkorában apáca szeretett volna lenni. „Ötödikes voltam, amikor eldöntöttem, hogy vagy apáca leszek, vagy híres filmsztár” – írta a 21 éves Madonna. Mikor azonban osztálytársai tudomást szereztek a tervéről, csúfolni kezdték. „A gimnáziumban egészen skizofrén lettem amiatt, hogy nem tudtam választani a két pálya között, mindkettőt értékesnek tartottam valamiért. Odáig fajult a dolog, hogy lassan megutáltam a társaimat, a tanárokat és az egész iskolát” – vallotta.
Lewickit állítólag annyira meglepték Madonna sorai, hogy azonnal rábízta a főszerepet – amelyért mindössze 100 dollárt, azaz 20 ezer forintot fizetett. Madonna nemrég méregdrága bentlakásos iskolába küldte két fiát – az intézményről itt nézegethetsz képeket.
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.
Hogyan kell helyesen írni, hogy faszszopó? Milyen nyelvtani szabályt alkalmazunk, ha azt írjuk le, hogy „kapd be”? Szabó Dániel, vagy ahogyan sokan ismerik a közösségi médiában, Híresember elmagyarázza.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.