Újabb helyen törölték el a házi feladatot

Egy skót iskolában a szülők és a diákok bevonásával hozták meg a döntést.

  • Eduline
wikipedia

Egyelőre kísérletként tekintenek a Fort William-i általános iskolában bevezetett új modellre: a gyerekek a jövőben házi feladat helyett szabadon választhatják meg a délutáni foglalatosságaikat, az iskola is arra ösztönzi őket, hogy játszanak vagy olvassanak őket érdeklő könyveket - írja a BBC nyomán a 444.

Amennyiben a modell sikeresnek bizonyul, a helyi hatóságok megfontolhatják a modell bevezetését a Felvidéken.

A módosítást aszt követően szavazták meg, hogy a helyi diákok és szülők is széles körben támogatták a javaslatott, előbbiek 80, utóbbiak 60 százaléka.

Megszűnhet az iskola utáni házi feladat is

Rétvári Bence elmondása szerint már szeptembertől csökkenhet a diákok terhelése. A tervek szerint azok a diákok, akik egész napos oktatásban részesülnek, szeptembertől nem adható fel nekik házi feladat. Az Emmi parlamenti államtitkára a Magyar Időknek nyilatkozva elmondta, hogy a Köznevelési kerekasztal április 30-ig kidolgoz egy javaslatcsomagot, hogy miként lehetne csökkenteni már szeptembertől a diákok terhelését.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.