Úgy tűnik, a magyar gyerekek imádják a virtuális valóságot tanórákon

A Hipersuli program keretében próbálták ki a diákok a virtuális valóság órákon történő alkalmazását, és elég jó véleménnyel voltak róla.

  • Eduline
Samsung

A Telenor programjában (amiről bővebben itt olvashattok) a törökbálinti Bálint Major Általános Iskola és Középiskola hipersulis diákjai próbálhatták ki a virtuális valóság szemüvegeket.

A tanáruk főleg földrajzi, történelmi és biológiai témák esetén alkalmazta a diákokkal a VR-t. Lemerültek a tenger mélyére, illetve ókori római helyszíneket látogattak meg virtuálisan.

A diákok több mint 70 százaléka az iskolában próbálta ki először, mit tud egy VR szemüveg, de így is 97,5 százalékuk mondta azt, szívesen használná a tanórákon a továbbiakban is a technológiát.

A gyerekek nagyjából fele bele tudta élni magát a virtuális világba, de tudta, hogy közben egy osztályteremben ül, másik felük azonban arról számolt be, elvesztette kapcsolatát a valósággal. Ennek ellenére az utóbbi csoport is pozitív élményként számolt be a kísérleti órákról - összegezte az eredményeket a Telenor.

A diákok beszámolói szerint 17,5 százalék félt a kísérlet közben, 10 százalékuk pedig szédült.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.