Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tüntetést szervez pedapógusnapra a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

Tüntetést szervez pedapógusnapra a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). "Az oktatás hazánk egyik legveszélyeztetettebb területe jelenleg. A folyamatos átalakítások a szakma és a társadalom támogatása nélkül történnek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tudomást sem vesz az észérvekről, az ellenvéleményekről. Ne tűrjük!" - írják az esemény Facebook-oldalán.
A PDSZ a problémák között említi a 16 évre csökkentett tankötelezettséget, "a szakképzések közismereti tananyagának lebutítását", "a felsőoktatás szisztematikus ellehetetlenítését" és "a Magyar Pedagógus Kar áterőszakolását a szakma semmibe vétele nélkül".
Mendrey László, a PDSZ elnöke egy pénteki budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: azt látják, hogy azok a rendelkezések, törvények, amelyek az oktatás területén születtek, nem abba az irányba viszik az országot, amelyet korábban a kormány meghatározott, azaz a gazdasági és társadalmi felemelkedés felé. Mendrey szerint nem olyan fiatalok kerülnek ki az iskolapadból, akiknek a tudása hasznosítható és konvertálható lenne a munkaerőpiacon. Ez pedig komoly gondot okoz az ország további fejlődése szempontjából.
Jelezte: a vasárnapi demonstráción petíciót adnak át, amelynek részletein most dolgoznak. A kiosztott szórólap szerint a köznevelési törvény szeptemberi életbelépése állandósuló forráskivonást, a gyerekek számára már az óvodáskortól nehezedő feltételeket, a nehéz helyzetben lévők végleges leszakadását jelenti.
Neubauer István, a Szülői Hálózat képviselője az MTI-nek azt mondta: azért támogatják az akciót, mert normális esetben a szülőknek az iskolákban minden eszközük meglehetne arra, hogy felemeljék szavukat, és azok az intézmények, amelyek arra szolgálnak, hogy a szülők visszajelzéseit beépítsék, működnek. Az elmúlt három évben azonban ezek az intézmények fokozatosan megszűnnek, visszafejlesztik őket - tette hozzá, bírálva a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozását.
A demonstráció vasárnap 14:00-kor a Lánchíd pesti hídfőjénél, az Eötvös szobornál kezdődik, a tüntetők 15:00-kor az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épülete elé vonulnak. Az eseményhez támogatóként csatlakozott a Középiskolai Hálózat, a Hallgatói Hálózat, az Oktatói Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért és a Szülői Hálózat is.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.