Túl sokat buktatott, leváltották a balatonszárszói iskolaigazgatót

A huszonhét fős hetedik osztály több mint felét megbuktatta, vagy kettes osztályzatot adott nekik kémiából, egy...

  • Eduline
Túry Gergely

A huszonhét fős hetedik osztály több mint felét megbuktatta, vagy kettes osztályzatot adott nekik kémiából, egy tanulót nem engedett javítóvizsgázni a balatonszárszói általános iskola igazgatója. A szülők és a tantestület tizenöt tagja is írásos panaszt tett, majd a település képviselő-testülete leváltotta az igazgatónőt. A Kaposvári Törvényszék hosszas pereskedés után helyben hagyta az első fokon eljáró Kaposvári Munkaügyi Bíróság döntését - írja a sonline.hu.

A menesztett igazgató a 2010 és 2015 közötti időszakra kapta az iskolavezetői megbízást, emellett biológia, kémia és egészségtan szakos tanárrá nevezták ki. Az első tanév után több szülő panaszt tett az önkormányzatnál  a buktatások és elégséges osztályzatok magas száma miatt. A szülők a tanév során gyermekeik tanulmányi eredményével kapcsolatos gondokról nem kaptak tájékoztatást, az igazgató öt hetedikes tanulót egyetlen félévi érdemjegy alapján osztályozott év végén.

A szárszói önkormányzat, majd a megyei kormányhivatal is közoktatási szakértőt kért fel az esetek kivizsgálására. A szakemberek azt állapították meg: az intézmény az igazgató irányítása alatt több rendeleti és törvényi előírást is megsértett. A képviselő-testület valamivel több mint egy éve vonta vissza a vezetői megbízást. Az igazgató bírósági úton kérte felmentése jogellenességének kimondását, és 1,5 millió forintos kártérítést követelt, ezt azonban a "bizalomvesztés megalapozottságára" hivatkozva mind a Munkaügyi Bíróság, mind a Törvényszék elutasította.

A közoktatási szakértők szerint balatonszárszói iskola pedagógiai programja legalább havi egy érdemjegy osztálynaplóban történő feltüntetését írta elő. Elmaradt a szülők tájékoztatása is a várható bukásokról. Az egyik tanulónak pedig, aki a javítóvizsga lehetősége nélkül bukott meg fizikából, évet kellett ismételnie. Ez ellentétes azon minisztériumi rendelettel, miszerint a tanuló az elégtelen osztályzatok számától függetlenül javítóvizsgát tehet.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.