Tovább zajlik a vita az egyest kiosztó erkölcstan tanárról

Először szólalt meg egy olyan diák szülője, akinek gyermeke szintén a vihart kavart erkölcstan érdemjegyet kiosztó tanár osztályába jár.

  • Eduline
Erkölcstan óra egy budapesti iskolában.
Túry Gergely

Emlékezetes, egy tanár elégtelent adott egy diák fogalmazására, mert az mindössze egyetlen mondttal válaszolt a tanári kérdésre, hogy mit jelent neki március 15. A diák úgy fogalmazott, hogy számára az egy ugyanolyan nap, mint a többi - ezért sokak szerint nem is az egyetlen mondtot, sokkal inkább a véleményt osztályozta a tanár. A Népszabadság kapcsolatba került egy szülővel, akinek gyermeke szintén a tanárhoz jár, a szülő levelet küldött a lapnak.

Egy nyílt levél következményei

Az erkölcstanból egyest kapott kislány szüleinek a tantárgyat tanító pedagógushoz írt nyílt levele néhány napja jó alkalmat ad a sajtónak és az internet népének, hogy egy az oktatást és a pedagógusokat, s rajtuk keresztül az ország nagy részét érintő felfokozott helyzetben véleményt nyilvánítsanak.

Maximálisan támogatom, hogy a tantárgy létjogosultságáról, kereteiről és iskolai értékelésének módjáról széles körű vita folyjon, levelem megírásának oka a cikkek és kommentek apropójának, a vitát és állásfoglalásokat kiváltó levélnek és az édesapa későbbi megnyilvánulásainak tartalma és az általa generált személyeskedés. A megjelent cikkek szerzői egy kivétellel (Szily, 444.hu) a levélíró szülők verziójára alapozzák véleményüket, nem vizsgálják sem annak valóságtartalmát, sem a másik oldal lehetséges szempontjait. Mindeközben nem foglalkoznak azzal sem, hogy az egyoldalúan bemutatott történet többi érintettje – a tanárnő, a diáktársak és az iskola – milyen módon sérülhet az ügyben. Persze a másik oldalnak – a tanárnak és az iskolának – joga van ahhoz, hogy megszólaljon, helyreigazítást kérjen, de nyilván csak névvel, amely a szereplők inkognitójának felfedésével járna, s ez az érintett közösség már jelenleg is eltúlzott, további meghurcoltatását jelentené.

Gyermekem – nevét az előbbiek miatt nem szeretném leírni –, az érintett kislány osztálytársa, és ugyanannak az erkölcstan-csoportnak a tanulója. A levél kapcsán kirobbant botrány az osztályt mélyen felkavarta, és napok óta visszatérő téma otthon is – nemcsak nálunk – a tanárnőt ért igazságtalanság. A történtekről gyermekem beszámolója alapján az derült ki, hogy dolgozatíráskor a tanárnő előre elmondta, hogy nem a véleményt, hanem annak indoklását fogja osztályozni. Ezt alátámasztja, hogy olyan dolgozatra is jelest adott, amely a kislányéhoz hasonló véleményt fogalmazott meg, de amelynek írója megindokolta saját álláspontját.

hirdetés

A tanárnő ezen kívül annak a két gyereknek – köztük a később egyest kapott kislánynak –, akik nem írtak indoklást, felhívta a figyelmét arra, hogy azt kérte, indokolják meg néhány mondatban a leírt véleményüket, tehát nyugodtan menjenek a helyükre, és fejezzék be a dolgozatot. Egyikük visszaült, és elvégezte a feladatot, az ő dolgozata négyes lett. A dolgozatok végeredménye egyébként (ennek bizonyítéka a később a levélíró édesapának is bemutatott elektronikus napló): 2 közepes, 1 elégséges, 1 elégtelen született, a többi főként jeles és jó osztályzat. Gyermekem elmondása szerint senki nem lett megalázva.

Az elégtelen dolgozatot írt kislány szülei nem fordultak a tanárhoz, hogy indoklást kérjenek az osztályzatra, az iskola igazgatóját sem keresték meg a helyzet tisztázása végett, hanem azonnal a nyilvánossághoz fordultak.

Az egyik problémám az ezzel, hogy a szóban forgó tanárnőt más szülőtársaimmal együtt olyannak ismertem meg, aki lehetővé teszi, hogy a szülők ne csak a hivatalos csatornákon (szülői értekezlet, fogadóóra) keresztül forduljanak hozzá kérdéseikkel, problémáikkal; olyannak, aki ezekre a megkeresésekre nyitottan reagál; olyannak, aki ha egy-egy tanulói vagy szülői felvetést jogosnak érez, saját korábbi döntését is hajlandó felülvizsgálni és megváltoztatni.

A másik komoly problémám, hogy a tények részleges, egyoldalú ismeretében íródott szülői levél a kislánnyal történt esetet politikai síkon közelíti meg. Így, persze, villámsebességgel tudott elterjedni az írás az elektronikus és a közösségi médiában, amely által ugyanilyen tempóban az oktatás jelenlegi problémáinak tematizálása vált a rá hivatkozó cikkek és kommentek tárgyává. Csakhogy mindeközben óhatatlanul erkölcsi és politikai előjelekkel lettek illetve a szereplők (még ha név nélkül is): a véleményét az esetleges retorziók ellenére is bátran vállaló kislány, és az őt megbüntető, megalázó, vaskalapos, konzervatív, a Kliket és a rendszert elvtelenül kiszolgáló pedagógus. Utóbbi becsületébe, szakmai és emberi méltóságába gázolt a levél által elindított lavina, tanulóit, akik számára – koruknál fogva – az online és közösségi média politikai kultúrája és kulturálatlansága szinte ismeretlen terep, mélységesen felzaklatva.

A cikkírók, a kommentelők és az olvasók pontosan két nap alatt fogják elfelejteni az esetet, mert mindig jönnek újabbak. Hogy az érintett pedagógus és a gyerekek hogyan lépnek túl a méltatlan eljárás kavarta következményeken, az már nem az ő felelősségük.

Hozzászólások

Elkezdődött az ovi, de még várni kell az óvodai nevelő státusz kivezetésére és a rugalmas óvoda-iskola átmenetre is

Minisztériumi egyeztetésekkel telt a nyár, konkrétum azonban egyelőre kevés hangzott el arról, pontosan hogyan és mikor alakítanák át az óvodai nevelést. Az oktatási tárca államtitkárai több szóbeli ígéretet is tettek, a szakszervezetek által napirenden tartott égető problémák orvoslására, de ebben a nevelési évben gyökeres változás még nem várható. Összeszedtük, mit ígért eddig a minisztérium, és milyen változtatásokat sürgetnek a szakszervezetek.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu