Erkölcstan óra egy budapesti iskolában.
Túry Gergely
Emlékezetes, egy tanár elégtelent adott egy diák fogalmazására, mert az mindössze egyetlen mondttal válaszolt a tanári kérdésre, hogy mit jelent neki március 15. A diák úgy fogalmazott, hogy számára az egy ugyanolyan nap, mint a többi - ezért sokak szerint nem is az egyetlen mondtot, sokkal inkább a véleményt osztályozta a tanár. A Népszabadság kapcsolatba került egy szülővel, akinek gyermeke szintén a tanárhoz jár, a szülő levelet küldött a lapnak.
Egy nyílt levél következményei
Az erkölcstanból egyest kapott kislány szüleinek a tantárgyat tanító pedagógushoz írt nyílt levele néhány napja jó alkalmat ad a sajtónak és az internet népének, hogy egy az oktatást és a pedagógusokat, s rajtuk keresztül az ország nagy részét érintő felfokozott helyzetben véleményt nyilvánítsanak.
Maximálisan támogatom, hogy a tantárgy létjogosultságáról, kereteiről és iskolai értékelésének módjáról széles körű vita folyjon, levelem megírásának oka a cikkek és kommentek apropójának, a vitát és állásfoglalásokat kiváltó levélnek és az édesapa későbbi megnyilvánulásainak tartalma és az általa generált személyeskedés. A megjelent cikkek szerzői egy kivétellel (Szily, 444.hu) a levélíró szülők verziójára alapozzák véleményüket, nem vizsgálják sem annak valóságtartalmát, sem a másik oldal lehetséges szempontjait. Mindeközben nem foglalkoznak azzal sem, hogy az egyoldalúan bemutatott történet többi érintettje – a tanárnő, a diáktársak és az iskola – milyen módon sérülhet az ügyben. Persze a másik oldalnak – a tanárnak és az iskolának – joga van ahhoz, hogy megszólaljon, helyreigazítást kérjen, de nyilván csak névvel, amely a szereplők inkognitójának felfedésével járna, s ez az érintett közösség már jelenleg is eltúlzott, további meghurcoltatását jelentené.
Gyermekem – nevét az előbbiek miatt nem szeretném leírni –, az érintett kislány osztálytársa, és ugyanannak az erkölcstan-csoportnak a tanulója. A levél kapcsán kirobbant botrány az osztályt mélyen felkavarta, és napok óta visszatérő téma otthon is – nemcsak nálunk – a tanárnőt ért igazságtalanság. A történtekről gyermekem beszámolója alapján az derült ki, hogy dolgozatíráskor a tanárnő előre elmondta, hogy nem a véleményt, hanem annak indoklását fogja osztályozni. Ezt alátámasztja, hogy olyan dolgozatra is jelest adott, amely a kislányéhoz hasonló véleményt fogalmazott meg, de amelynek írója megindokolta saját álláspontját.
hirdetésA tanárnő ezen kívül annak a két gyereknek – köztük a később egyest kapott kislánynak –, akik nem írtak indoklást, felhívta a figyelmét arra, hogy azt kérte, indokolják meg néhány mondatban a leírt véleményüket, tehát nyugodtan menjenek a helyükre, és fejezzék be a dolgozatot. Egyikük visszaült, és elvégezte a feladatot, az ő dolgozata négyes lett. A dolgozatok végeredménye egyébként (ennek bizonyítéka a később a levélíró édesapának is bemutatott elektronikus napló): 2 közepes, 1 elégséges, 1 elégtelen született, a többi főként jeles és jó osztályzat. Gyermekem elmondása szerint senki nem lett megalázva.
Az elégtelen dolgozatot írt kislány szülei nem fordultak a tanárhoz, hogy indoklást kérjenek az osztályzatra, az iskola igazgatóját sem keresték meg a helyzet tisztázása végett, hanem azonnal a nyilvánossághoz fordultak.
Az egyik problémám az ezzel, hogy a szóban forgó tanárnőt más szülőtársaimmal együtt olyannak ismertem meg, aki lehetővé teszi, hogy a szülők ne csak a hivatalos csatornákon (szülői értekezlet, fogadóóra) keresztül forduljanak hozzá kérdéseikkel, problémáikkal; olyannak, aki ezekre a megkeresésekre nyitottan reagál; olyannak, aki ha egy-egy tanulói vagy szülői felvetést jogosnak érez, saját korábbi döntését is hajlandó felülvizsgálni és megváltoztatni.
A másik komoly problémám, hogy a tények részleges, egyoldalú ismeretében íródott szülői levél a kislánnyal történt esetet politikai síkon közelíti meg. Így, persze, villámsebességgel tudott elterjedni az írás az elektronikus és a közösségi médiában, amely által ugyanilyen tempóban az oktatás jelenlegi problémáinak tematizálása vált a rá hivatkozó cikkek és kommentek tárgyává. Csakhogy mindeközben óhatatlanul erkölcsi és politikai előjelekkel lettek illetve a szereplők (még ha név nélkül is): a véleményét az esetleges retorziók ellenére is bátran vállaló kislány, és az őt megbüntető, megalázó, vaskalapos, konzervatív, a Kliket és a rendszert elvtelenül kiszolgáló pedagógus. Utóbbi becsületébe, szakmai és emberi méltóságába gázolt a levél által elindított lavina, tanulóit, akik számára – koruknál fogva – az online és közösségi média politikai kultúrája és kulturálatlansága szinte ismeretlen terep, mélységesen felzaklatva.
A cikkírók, a kommentelők és az olvasók pontosan két nap alatt fogják elfelejteni az esetet, mert mindig jönnek újabbak. Hogy az érintett pedagógus és a gyerekek hogyan lépnek túl a méltatlan eljárás kavarta következményeken, az már nem az ő felelősségük.
