PDSZ: tömeges elbocsátásokkal és iskolabezárásokkal kezdődhet a nyár

Iskolabezárásoktól és tanárok elbocsátásától tart a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

  • Eduline
Hoffmann Rózsa és a PDSZ elnöke. Elbocsátási hullám jön?
MTI / Kovács Tamás

Iskolabezárásoktól és tanárok elbocsátásától tart a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Mendrey László elnök az mr1-Kossuth Rádiónak azt mondta, szeptembertől az állam lesz az iskolák fenntartója, de az idei költségvetésben nem látják a közoktatás finanszírozásának fedezetét, holott a szeptember elsejétől december 31-ig tartó időszakban százmilliárd forintra lenne szükség.

„Félő, hogy ennek a fedezete mi vagyunk, közoktatásban dolgozó munkavállalók, akiknek 2013. szeptember elsejétől jelentősnek tűnő béremelést ígér az életpályamodell” – mondta, hozzátéve: kérdés, hogy kik azok, akik eljutnak eddig az időpontig.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.