Ezer tanár kap bérkompenzációt

Az állami alkalmazású pedagógusok közül 1088 személyt érint a bérkompenzáció, akik korábbi keresetüknél kevesebbet...

  • MTI
Stiller Ákos

Az állami alkalmazású pedagógusok közül 1088 személyt érint a bérkompenzáció, akik korábbi keresetüknél kevesebbet kapnak jelenleg, közülük 664 iskolaigazgató - írta a Magyar Nemzet.

A lap hétfői számában Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) elnöke elmondta, hogy a bérkiegészítés, amelyet novembertől kapnak meg az érintettek, legfeljebb 100 ezer forint lehet.

"A 130 ezres dolgozói állománynak csak egy nagyon kis hányada, három személy lesz, akinek a költségvetés által biztosított jövedelme nem fogja elérni a 2013. szeptember 1. előtti szintet" - mondta az elnök.

Beszámolt arról is, hogy ezzel párhuzamosan az intézményvezetői pótlékok differenciálását is megkezdik a 664, kompenzációban érintett igazgatónál, a többiek esetében ez a 2014 januárjában esedékes átsoroláskor folytatódik. Az intézményvezetői pótlék az alapilletmény 40-80 százaléka lehet, és a KLIK javaslata szerint a végzettségtől és az iskolai létszámtól függene. Minimuma 61 885 forint, maximuma 135 554 forint.

Beszámolt arról is, hogy ezres nagyságrendben hirdettek meg új állásokat, főként gyógypedagógusokat és logopédusokat, illetve a természettudományos szakokon, a zeneművészeti és a szakképzés területén van hiány oktatókból.

Elmondta, hogy a KLIK alkalmazásában álló nyugdíjas korúak közül 2751-en választották a nyugdíjba menetelt, de közülük is többeket foglalkoztatnak heti 10 órát meg nem haladó időtartamban.

Az igazgatói pályázatokkal kapcsolatban közölte, hogy 193 állami fenntartású intézményben van jelenleg megbízott igazgató, ezekre a helyekre a pályázatokat úgy írták, illetve írják ki, hogy a tanévet ne zavarják meg, vagyis félévkor vagy a jövő tanév elején állnak munkába a nyertesek.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.