Több mint 80 iskolában szűnik meg a gimnáziumi képzés

Fokozatosan megszűnik a gimnáziumi képzés az ország több mint 80 iskolájában, az összes érintett intézmény vidéki. Ezeken a Nemzetgazdasági Minisztérium veszi át, a szakképzés lesz a meghatározó. 31 iskola ráadásul olyan térségben van, ahol nincs másik gimnázium.

  • Eduline
Shutterstock

Még május 22-én lépett hatályba az a kormányrendelet, mely kimondta, melyik oktatási intézmények maradnak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) és/vagy a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásában. A jogszabály értelmében több mint 80 intézményben szűnik meg a gimnáziumi képzés, ám ezek közül 31 olyan térségben van, ahol nincs más gimnázium.

Hiller István a napirend előtti felszólalásában azt mondta, az önkormányzati iskolák államosítása túlcentralizált rendszert hozott létre, egycsatornás döntésekhez, meggondolatlan és hibás eredményekhez vezetett. Szükség volt központosításra, de eltévesztették a mértéket. Súlyos hiba, hogy a szakképzést a gimnáziumi oktatás kárára kívánják növelni. A férőhelyek csökkentése - aminek oka, hogy kevesebb diplomás legyen - meggondolatlan, távlatokat nem nyitó lépés - mondta és felsorolta azon településeket, ahol felmenő rendszerben megszűnhet a gimnáziumi képzés. Ez szégyen - mondta.

Rétvári Bence szintén az Országgyűlésben hangsúlyozta, csak a vegyes intézményeket választják szét és csak ott szűnik meg a gimnáziumi oktatás.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a szakképzés nemzetgazdasági tárcához kerülésével, a profiltisztítással jelentősen csökkenni fog a jövőben a gimnáziumi képzések száma, és sok pedagógusnak kell majd új állást keresnie. Mendrey László kiemelte, csökken az érettségihez jutók száma is, előfordulhat, hogy megyei szinten nem lesz gimnáziumi képzés. Hozzátette, a létrejövő szakgimnáziumokban végző tanulók felsőfokú tanulmányi lehetőségei súlyosan korlátozottak lesznek, a szakközépiskolában végző diákok számára az érettségi megszerzése és a továbbtanulás gyakorlatilag lehetetlenné válik.

Az iskolák listáját a kormányrendeletben, itt megtaláljátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Fenntarthatósági programjával került a világ tíz legjobb iskolája közé egy budapesti intézmény

Először jutott magyarországi iskola a World's Best School Prizes nemzetközi díj döntősei közé: a budapesti REAL School Budapest a környezeti cselekvés (Environmental Action) kategóriában bekerült a világ tíz legjobb iskolája közé. Az intézményt azért ismerték el, mert a fenntarthatóságot nem külön projektként, hanem az oktatás és az iskola működésének szerves részeként kezeli.