Több matekórát kértek a tanárok Hoffmannéktól

A Bolyai János Matematikai Társulat tiltakozik az ellen, hogy az új Nemzeti alaptantervet megvalósító kerettantervben...

  • MTI
Csökkentenék a matekórák számát, tiltakoznak a tanárok
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Bolyai János Matematikai Társulat tiltakozik az ellen, hogy az új Nemzeti alaptantervet megvalósító kerettantervben az 1-12. osztályokra számolva összesen a jelenlegi 42-ről 37-re csökkenne a matematikaórák heti minimális száma - írta a Magyar Nemzet pénteken.

A matematikatanárok levélben kérték Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt, hogy vizsgálja felül a javaslatot, mert úgy vélik, az óraszámok ilyen mértékű csökkenése hátrányos következményekkel járhat mind a közoktatásra, mind a felsőoktatásra nézve. Különösen problémásnak tartják az alsó tagozatban a minimális óraszám heti négyről háromra csökkentését.

A Bolyai Társulat szerint a tervezett csökkentés nemzetközi összehasonlításban is drasztikus, hiszen például Svájcban 55, Szlovéniában 50, Németországban 50, Ausztriában 46 a matematika heti óraszáma 12 évfolyamra számítva. 

A lapnak Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár azt mondta, a kerettanterv csak minimumot határoz meg, arról, hogy hány matematikaóra legyen, a fenntartó, illetve az iskola dönt. A Bolyai Társulat azonban attól tart, a financiális gondokkal küzdő iskolák csak a minimumot fogják megadni, mert nincs más módjuk a takarékoskodásra - írta a Magyar Nemzet.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.