Tízmilliárdok hiányoznak az oktatás államosításához

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium átverte akaratát az Emberi Erőforrások Minisztériumával szemben az...

  • Eduline
Hoffmann Rózsa a parlament szerdai ülésén. Lesz pénz a közoktatás államosítására?
Kovács Tamás MTI

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium átverte akaratát az Emberi Erőforrások Minisztériumával szemben az oktatás államosításáról szóló vitás kérdésekben – derül ki a szakállamtitkárság hvg.hu-nak küldött válaszaiból. Egyelőre senki nem tudja, mennyi pénz hiányzik még a terv megvalósításához, de egy Fidesz-vezető szerint akár 90 milliárdot is elérhet az összeg.

„Nem akartam magam felidegesíteni, ezért inkább be sem mentem. Amit mondtam volna, arra úgysem figyelnek, amit ők mondtak, az meg nem érdekel” – ezekkel a keresetlen szavakkal jellemezte az oktatási bizottság egyik kormánypárti tagja az oktatási intézmények államosításáról szóló törvénytervezet szerdai vitanapját. Az ugyanis a Fideszben is sokakat kiborított, hogy az oktatási államtitkárság a frakcióval egyeztetés nélkül nyújtotta be a javaslatot. A kormánypárti frakciók elégedetlenségét a tervezettel szemben jól mutatja, hogy csak tőlük 97 módosító indítvány érkezett, egyedül az a Michl József 21-et jegyez ezekből, aki egy hete a köztévében az LMP-s Osztolykán Ágnessel szemben próbálta meg védeni a mundér becsületét, azt hangoztatva: a rendelkezésre álló pénz és idő is éppen elég lesz majd az Orbán-kormány egyik legfontosabb reformintézkedéséhez. A cikk folytatását a hvg.hu-n olvashatjátok el.

Hozzászólások

Négy évre szóló, 45 milliárdos tankönyvszerződést kötött a Kello – kérdés, meddig marad a jelenlegi tankönyvpiac

A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.

Miskolci Egyetem rektora: „A modellváltás nem egy nukleáris csodafegyver, ami gyógyírt jelentett volna a felsőoktatás sok évtizedes problémáira”

A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.

„Nem a bejutás a nehéz, hanem a bennmaradás” – egyre gyengébb fizikatudással érkeznek az egyetemre a műszaki hallgatók

Sok diák már tizedik osztály után nem tanul fizikát, a középiskolák pedig inkább a felvételi pontszám maximalizálására készítenek fel, mint a valódi tudás megszerzésére – mondta Dr. Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi tanára az Eduline-nak, akivel a közép-és emelt szintű fizikaérettségi kapcsán beszélgettünk.