Tízezreket bukhatnak a tanárok a minimálbér-emeléssel

A tanárokra nem érinti a minimálbér-emelés 2015-től.

  • Eduline
Shutterstock

Súlyos tízezreket bukhatnak a tanárok a minimálbér tervezett emelésével - erre emlékeztet a Magyar Nemzet.

A kormány 15 százalékos minimálbér-emelést tervez, ám mint tudjátok, nemrég egy törvénymódosítás miatt már nem ehhez igazítják a pedagógus-béreket.

2015 januárjáig a minimálbér volt az alap, így annak emelkedésével a tanárok bére is emelkedett, onnantól viszont bevezették az úgynevezett vetítési alapot, ami azóta nem is nőtt.

A lap arról ír, hogy 2017-ben az idei mérték marad a vetítési alapnál, azaz 101 500 forint. A jelenlegi minimálbér 111 ezer forint, ami az emeléssel 127 ezerre nőne.

Jelenleg az életpályamodell alapján egy gyakornoknak minősülő, felsőfokú alapvégzettségű pedagógus fizetése bruttó 177 ezer forint. Ugyanakkor ha a tanárok bére követné a minimálbér növekedését, ez jövőre a lap számításai szerint már közel 222 ezer forint lenne. A magasabb kategóriába tartozóknál még szembetűnőbb lesz az eltérés.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.