Tizenhét iskolakerülő diákot kaptak el a rendőrök

Az eddigi adatok szerint 17 kiskorú tanulót kísértek rendőrök az oktatási intézmények vezetőjéhez az iskolakerülés...

  • MTI
Stiller Ákos

Az eddigi adatok szerint 17 kiskorú tanulót kísértek rendőrök az oktatási intézmények vezetőjéhez az iskolakerülés elleni törvénycsomag hatályba lépése óta eltelt, január 1. és 31. közötti időszakban – írta a Népszava.

A lap szerdai számában Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője elmondta, hogy az elmúlt hónapban a rendőrjárőrök további 69 tanulót igazoltattak, akik rendelkeztek „hitel érdemlő igazolással”, hogy tanítási napon engedéllyel vannak távol az órától vagy az iskola által szervezett kötelező foglalkozástól.

A legtöbbször, hatszor Borsod megyében intézkedtek a rendőrök az ilyen dokumentummal nem rendelkező diákokkal szemben. Budapesten 3, Baranya és Veszprém megyében 2-2, Békés, Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-Szatmár megyében pedig 1-1 alkalommal kísérték a járőrök az iskolaigazgatóhoz fiatalokat.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.