Tiltakozó levelet küldtek Balognak szegedi tanárok: van egy fontos követelésük

A tantestület jogainak kiterjesztését követelik szegedi tanárok Balog Zoltántól.

  • Eduline
google.maps

A szegedi Deák Ferenc Gimnázium tantestülete nevében a Közalkalmazotti Tanács három tagja, Engi Katalin, Erdélyi Eszter és Tóth Julianna levelet írt Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek - írja a Délmagyar.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a szegedi iskolában a tavaszi igazgatói pályázatokat érvénytelennek minősítették, és egy egykori tankerületi vezetőt bíztak meg egy évre az intézményvezetői feladatokkal.

„Aggályosnak tartjuk, hogy egy olyan külsős pályázó nyerte el az intézményvezetői megbízást, akinek a benyújtott pályázata és a meghallgatása során a feltett szakmai kérdésekre adott válaszai is tájékozatlanságát, felkészületlenségét tükrözték" - idéz a levélből a lap.

„Úgy gondoljuk, megillet bennünket annyi tisztelet, hogy időben és érdemben tájékozódhassunk a minket érintő legfontosabb kérdésekről, vezetőink kinevezéséről, megismerhessük a döntések szempontjait. A mostani gyakorlat alapján áldemokratikusnak és fölöslegesnek tekintjük a pályázati folyamat azon elemét, melynek során a tantestület lelkiismeretesen véleményezi és szavazatával minősíti ugyan a pályázatokat, ám ezeknek eredménye semmilyen szempontból nem befolyásolja a döntéshozatal folyamatát. Tudjuk, hogy a miénk nem egyedi eset az országban, ezért azt javasoljuk, hogy a tantestületek akaratát, szakmai felkészültségét és pedagógusi méltóságát is figyelembe vevő új szabályozást vezessenek be: intézményvezetői kinevezés esetén a nevelőtestületeknek egyetértési joga legyen" - áll a levélben.

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu