Tantermeket, uszodákat és komplett iskolákat ígér a kormány

Országszerte 24 helyen tanterem, 24 tanuszoda, 25 tornaterem és öt komplett iskola épül a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdésére.

  • MTI
MTI / Kálmándy Ferenc

Az államtitkár az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában azt írja: a köznevelési intézményekben a mindennapos testnevelés infrastrukturális feltételeinek megteremtését központi költségvetési forrásokból megvalósuló fejlesztések, továbbá európai uniós finanszírozású programok támogatják.

A 78 projektből álló Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program - amelynek megvalósítása 2015-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatáskörébe került, a tervezésért és kivitelezésért felelős Nemzeti Sportközpontok közreműködésével - összértéke 38,7 milliárd forint, amely teljes egészében központi költségvetési forrásból származik.

A tanteremfejlesztési program keretében eddig tíz beruházás készült el (Csanádpalota, Diósd, Dunaharaszti, Dunakeszi, Győrújbarát, Nagykovácsi, Petőfiszállás, Sződ, Telki, Vácduka), a továbbiak előkészítése, kivitelezése folyamatban van. A program részeként Budakeszin, Dunakeszin, Fertődön, Geszten és Izsákon komplett iskola épül. A helyi igényekhez igazodva új tornaterem létesül 25 településen (Andocs, Báránd, Bogyiszló, Csanádpalota, Dabas, Dunaalmás, Erk, Érd, Gárdony, Görgeteg, Hejőpapi, Jászfelsőszentgyörgy, Kaba, Kistarcsa, Konyár, Nagyberény, Nagyrábé, Nyírbogát, Pázmánd, Sárrétudvari, Szerep, Szomód, Tiszabő, Tiszatarján, Zichyújfalu), 18 helyen már megkezdődött a kivitelezés.

 

Tanuszodát hoznak létre 24 helyen (Abádszalók, Baktalórántháza, Balassagyarmat, Bélapátfalva, Budapest XI. kerület, Csenger, Derecske, Dunakeszi, Edelény, Enying, Fehérgyarmat, Füzesgyarmat, Gyál, Kemecse, Mezőcsát, Putnok, Sárbogárd, Sásd, Sümeg, Szob, Tokaj, Tolna, Törökszentmiklós, Vajszló), 18 esetben már szintén zajlik a kivitelezés. A folyamatban lévő beruházások közül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon a tanuszoda-fejlesztésre vonatkozó vállalkozási szerződést április 11-én kötötte meg az építtető Nemzeti Sportközpontok és a nyertes kivitelező. A munkaterületet április 15-én adták át, jelenleg alapozási és szerkezetépítési munkálatok zajlanak - jelezte az államtitkár.

A működő tanuszodák, tanmedencék korszerűsítése, felújítása, a nevelési-oktatási intézmények meglévő sportudvarának, sportpályájának, tornaszobájának, tornatermének felújítása, akadálymentesítése és felszereltségének javítása, eszközeinek bővítése mellett a regionális operatív programok keretében a 2007-2013-as támogatási időszakban két tornacsarnok és 27 tornaterem építése, 30 tornaszoba kialakítása valósult meg, továbbá 3 sportpálya épült - közölte Rétvári Bence.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.