Nyári tábor 200 ezerért: drágák a táborok, de tolonganak értük

Több ezer forintos drágulásra kell számítania tavalyhoz képest annak a szülőnek, aki táborba küldené gyerekét. A nyári táborok ennek ellenére annyira keresettek, hogy már most érdemes foglalni, hogy biztosan legyen hely. A hagyományos rendezvények mellett a katonai kiképzések és a multitáborok keresettek manapság.

  • Nagy Barnabás

A 20 ezer forint körüli tábor a legolcsóbb

Idén is óriási a szórás a táborok árai között: van, amelyik meglehetősen pénztárcabarát, és már 20 ezer forint körül elérhető, de sok helyen akár több százezer forintot is elkérnek egy egyhetes vakációért.

Egy ottalvós kalandtábor a Velencei-tó partján kijöhet már 20-25 ezer forintból, ahogy általában a napközis táborok is olcsóbbak. Ezzel szemben olyan szuperintenzívnek hirdetett nyelvi tábort is találtunk, amiért több mint 200 ezer forintot kérnek a szervezők, anyanyelvi tanárokat ígérve. A drágább kategóriába tartoznak a külföldi – jellemzően a környező országokba szervezett – táborok, de például egy golf tematikájú vakációért is 100 ezer forint körüli összeget kell fizetni.

Februárban jött a figyelmeztetés, hogy többéves stagnálás után idén drasztikusan emelkednek a nyári táborok árai. Tóth Béla, a Táborfigyelő ügyvezetője szerint az átlag több mint 20 százalékos emelés oka az, hogy a szervezők az elmúlt évek fejlesztései után idén már kénytelenek beépíteni a pluszköltségeket az áraikba.

Előfoglalással lehet spórolni

A spórolásra az előfoglalási kedvezmények biztosítanak lehetőséget, és bár a legtöbb táborra már januártól lehet regisztrálni, még most sem késő kedvezményes áron helyet foglalni. Tóth Béla szerint ma a jó táborra már úgy érdemes készülni, mint egy nyaralásra, és bár az sem feltétlenül marad hoppon, aki csak júniusban kapcsol, szűkebbek lesznek a lehetőségei.

Népszerűek a katonai táborok

Idén is kézműves- és sporttáborok a legnépszerűbbek, de idegen nyelvi táborba is sokan küldik a gyereküket – mondta Tóth Béla. Meglepő módon 2016 slágere a kiképzőtábor volt, egyre több szülő küldi a gyerekét lövészetet és túlélést oktató katonai foglalkozásokra. Egyre népszerűbbek az úgynevezett multitáborok is, ahol több témát vegyítenek.

Hozzászólások

Pukli István: A tankönyvek csak akkor fejlődnek, ha a pedagógus választhat

Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte. Pukli István írása.

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

„Fontos a testnevelés, de nem ebben a formában” – Lannert Judit szerint nőtt a túlsúlyos gyerekek száma a heti öt tesióra bevezetése óta

„Célellentétes” lett a mindennapos testnevelés jelenlegi rendszere Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint. Parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a mozgás fontossága nem kérdés, a heti öt kötelező tesióra nem hozta meg a kívánt eredményeket, sőt a gyermekkori túlsúly problémája is súlyosbodott az elmúlt években.