Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szlovákiában, Detroitban és Magyarországon is lázadnak a tanárok, és meglepő párhuzamosságok találhatók a három ország oktatási helyzetében. Sőt, egyáltalán nem csak a gondok és a tanártársadalom azokra adott reakciója hasonló.

Szlovákiában 700 iskolából 11 400 pedagógus kezdett határozatlan idejű sztrájkba, ami miatt 300 iskola ki sem nyitott. A tanárok jól érezhették meg, hogy most kell sarokba szorítani a kormányt, ami az elmúlt időszakban nem sokat tett az oktatás helyzetének javításáért. Tavasszal ugyanis választások lesznek a szomszédos országban, és egy országos sztrájk nem mutat jól a kampányban a kormánypárt neve mellett.
A tanárok problémái nagyban hasonlítanak a hazai pedagógusok gondjaira. Ezt mutatja, hogy a Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése kétlépcsős béremelést, 400 millió eurós költségvetési többletjuttatást és a pedagógustovábbképzési-rendszer átalakítását akarja elérni.
A szlovákiai tanárok az OECD felmérése szerint többet keresnek a magyarországi kollégáiknál, bár a listán csak egy hellyel végeztek előttünk, így a fejlett országok közt az utolsó előttiek a béreket illetően.
A megbecsültség hiánya, szétmálló iskolaépületek, nehézkesen áramló források – erre panaszkodnak a detroiti tanárok. Az autógyártásból meggazdagodott, fénykorában több millió lakossal bíró amerikai metropolisz a válság idején csődöt jelentett, az iskolarendszert pedig most érte el a krach. Itt írtunk egy helyi tanár elkeseredett leveléről.
| Kapcsolódó cikkek |
300 iskola maradt zárva a szomszédban |
Múlt szerdán emiatt az iskolai körzet mintegy 100 intézményét kellett bezárni, miután a tanárok beszüntették a munkát. „Vannak üzleteink, éttermeink, stadionjaink, de az iskoláink szétesnek, a detroiti fiatalok pedig képzetlenek maradnak” – panaszolta a New York Times-nak a városi tanács egyik tagja.
„Látnunk kell, hogy a humántárcánál az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra és a kultúra egyaránt mostohagyerek. Az egyedüli „kiskedvenc" a sport. Erre az egyre jut forrás” – ezt már a PSZ miskolci titkárhelyettese mondta a Népszabadságnak, de kísértetiesen hasonlít a detroiti lokálpatrióta panaszaira.
A helyzet tehát mindhárom országban – még ha az Egyesült Államokban ez inkább csak egy városra és körzetére jellemző – hasonló, és a tanárok reakciója is.
Szlovákiában még a sztrájk előtt kijelentette Robert Fico miniszterelnök, hogy egyelőre nem tudnak mit kezdeni a tanárok követeléseivel, de a választási győzelmük esetén a kormányprogram előkészítésébe bevonják a tanárokat. Emellett a kormánya tanárokért tett erőfeszítéseit méltatta, amilyen szerinte a béremelés is. Detroitban a város válságmenedzsmentje töri a fejét, valószínűleg teljesen új iskolakörzetet hoznak létre, konkrét intézkedéseket még nem hoztak.
Itthon a miniszter és az államtitkár is szívesen emlegeti a tiltakozások közepette a béremelést, és kerekasztal összehívását ígéri az indulatok csillapítására. Úgy tűnik, hogy nem csak a problémák és a fellépés, de az ezekre adott kormányzati válaszok is hasonlóak a három országban.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.