Szigor vár a tanárokra: aki kétszer megbukik, elveszíti az állását

Elbúcsúzhatnak munkahelyüktől azok a pedagógusok, akik kétszer megbuknak a minősítő vizsgán.

  • Eduline

Fazekas István

Az életpályamodell szeptemberi bevezetésével minden, két évnél kevesebb szakmai gyakorlattal rendelkező tanárt és tanítót automatikusan gyakornoki státuszba soroltak. Ez azt jelenti, hogy minősítő vizsgán kell számot adniuk felkészültségükről - csak így kerülhetnek a pedagógus I kategóriába. 

A pedagógus I-be sorolt tanárok lehetnek osztályfőnökök és vizsgáztatók, de rájuk is vár egy minősítő vizsga, amellyel a pedagógus II minősítést kell megszerezniük. Innen már nem kötelező továbblépni. Milyen vizsgák várnak a tanárokra? Itt olvashatjátok el részletes összefoglalónkat.

A jogszabály meghatározza, hogy hány évig maradhattok az első két minősítési kategóriában, és azt is, hogy hány évente lehet megismételni a vizsgát. A pályakezdő, gyakornoki szakasz legalább két évig tart. Ezután a gyakornok jelentkezik az első vizsgára: ha nem megy át, két év múlva próbálkozhat, de ha ez sem sikerül, megszűnik a jogviszonya az adott iskolával, elveszíti az állását. 

A pedagógus I-be sorolt tanárok és tanítók legalább hat, legfeljebb kilenc évig maradhatnak ebben a kategóriában. Tehát ha valaki gyakornokként elsőre átment a vizsgán, leghamarabb nyolcéves szakmai gyakorlattal jelentkezhet a pedagógus II-be. Sikertelen vizsga esetén itt is van lehetőség egy ismétlő eljárásra, ezt leghamarabb két év múlva, de még a pályán töltött 11. évben meg kell tenni. Amennyiben az ismétlővizsga sem sikerül, a tanár elveszíti munkáját.

A pedagógus-életpályamodellről további cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.