Saját iskolatársait rabolta ki egy 15 éves diák

Egy 15 éves fiú zsarolta és rabolta ki iskolatársait Mezőkövesden.

  • MTI

Egy 15 éves fiú zsarolta és rabolta ki iskolatársait Mezőkövesden. A rendőrség elfogta, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Egyedné Novodonszki Éva elmondta: a fiú 2012 tavaszától több alkalommal veréssel fenyegetette meg két diáktársát, pénzt, édességet és más, kis értékű dolgokat követelt tőlük. A bűncselekményre az egyik tanár gyanúja alapján, az iskolarendőr nyomozása során derült fény. A rendőrök rablás és zsarolás bűntettének elkövetése miatt a fiatalkorú gyanúsítottat - aki részben beismerő vallomást tett - őrizetbe vették.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.