Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Bombafenyegetés miatt maradt el egy budapesti alapítványi iskola, a hátrányos helyzetű, veszélyeztetett és tanulási...

Bombafenyegetés miatt maradt el egy budapesti alapítványi iskola, a hátrányos helyzetű, veszélyeztetett és tanulási problémával küzdő diákokat fogadó Szersa Oktatási Központ szalagavatója. Az intézmény egy januárban elbocsátott pedagógusa a Facebookon Bagdad 2003-as bombázásáról készült videót küldte el néhány diáknak, azzal a megjegyzéssel, hogy "nagyjából ez marad az iskolából" - írja a Hír24.
Az ügyben közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt folyik nyomozás a IX. Kerületi Rendőrkapitányságon. Tényi István, az elbocsátott magyartanár elismerte, hogy ilyen üzenetet küldött a diákoknak, de szerinte ez nem veszélyeztette a tíz nappal későbbi szalagavatót. A megjegyzést azzal magyarázta: annyi helyen jelentette fel az iskolát, hogy ezek után könnyen bezárhatják az iskolát, vagyis nem sok marad belőle.
Tényi négy hónapot dolgozott az iskolában, elmondása szerint két hónapig nem volt kréta és fűtés, kevés a tankönyv, a 492 tanulóból pedig csak 50-60-an járnak be rendszeresen. A tanár először szeptember végén, az Emberi Erőforrásért Minisztérium (EMMI) közoktatás-irányítási főosztályán tett bejelentést. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár a budapesti kormányhivatalt kérte fel a vizsgálatra, ám az összeférhetetlenségre hivatkozva nem indított eljárást.
Tényi tovább próbálkozott, és droggal való visszaélés, illetve költségvetési csalás bűntette miatt is feljelentést tett, gyanúja szerint ugyanis a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek után járó évi 250 ezer forintos fejpénz mellett nem lehetne ilyen katasztrofális anyagi helyzetben az iskola. A tanár vitatja elbocsátásának körülményeit is, mert egy hónappal a próbaideje lejárta után küldték el.
Januárban már hetente kétszer ellenőrizték az iskola működését. Az intézmény ügyvédje a Hír24-nek azt mondta: van egy elbocsátott pedagógus, „aki különböző módon próbálja ellehetetleníteni az iskolát”. Nehezményezte, hogy a kormányhivatal az összes tanügyi nyilvántartásukat lefoglalta, így a félévi bizonyítványt sem tudták időben kiosztani. Az EMMI még nem válaszolt a portál megkeresésére.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.