Rendőrt hívtak egy diákra a villamoson, osztálypénzből állják a büntetését

Villamosozni akart az osztály, az egyik diákot megbüntették az ellenőrök, és rendőrt hívtak rá.

  • Eduline
Wikipédia

Egy debreceni villamosra szállt fel egy osztály nemrég, és bár volt jegyük, nem működött rendesen az azt érvényesítő automata.

A boon.hu-hoz eljuttatott tanári levél szerint a diákok ezért elindultak egy másik automatához, de addigra egy kitartó gyerek már érvényesített az előzőnél. Erre mindenki visszament, de mire az ellenőrök az osztályhoz értek, nem végeztek, három perccel a felszállás után egy diák még nem fért oda a géphez.

Az ellenőrök kérdőre vonták a diákot, akiről a tanár azt írja, sosem bliccelne. Leszálltak a villamosról, az ellenőrök pedig rendőrt hívtak. A tanár szerint mindeközben a többi utas is bizonygatta, hogy a fiú csak nem fért oda a jegykezelőhöz, nem akart bliccelni.

 

A DKV Zrt. közleményben azt írta a portálnak, hogy a fiú a kezeletlen jegyet a zsebéből vette elő, „jegykezelési szándéka nem volt”. Sőt, a közlekedési társaság szerint a tanár is csak akkor érvényesítette a jegyét, amikor meglátta az ellenőröket, amiért figyelmeztették is.

A háromezer forintos büntetést osztálypénzből állják.

 

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.