Bár elsőre furcsán hangzik, de remek hangulatú darab készül a Vígszínház színpadán.
Eduline
Geszti Péter, Dés László és Marton László rendező munkájának köszönhetően megújult formában lesz látható a Pál utcai fiúk klasszikusa.
Molnár Ferenc regénye a mai napig a kötelező olvasmányok közül azok között található, amit szerettettel olvasna a gyerekek.
A hvg.hu megkereste Geszti Pétert, aki szerint egyelőre butaság lenne bármit is elkiabálni a darab sikerét illetően. Abban azonban hisznek, hogy A Pál utcai fiúkban olyan értékek és eszmék jelennek meg, amelyek igencsak ráférnek a mai társadalomra.
Százhúsz éve, 1896. október 18-án jelent meg a New York Journal hasábjain az első képregény. Richard Felton Outcault különös figurája, a sárga ruhába öltöztetett Yellow Kid kalandja egy egész oldalt foglalt el, és nem sokkal később már több kockából álló képsorrá változott.
Néhány napos bizonytalanság után végre kiderült, kik irányítják novembertől a tankerületi központokat. Az eredetileg tervezett időponthoz képest később, november 5-én állnak munkába az új igazgatók, de nem mindenhol: öt tankerületben ugyanis újra meg kell hirdetni a vezetői posztot.
Továbbra is kérdéses, hogyan folytathatják tanulmányaikat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedagógushallgatói, miután a kormány bejelentette, hogy megszünteti az intézményben a pedagógusképzést. A hallgatók petíciót indítottak, az ügy pedig hétfőn a parlamentben is napirendre került.
Még a tavalyihoz képest is jóval gyengébb eredményt értek el a negyedikesek és az ötödikesek szövegértésből, viszont a nyolcadikosok javítottak – derült a 2026-os kompetenciamérés eredményeiből. A 2026-os kompetenciamérést a negyediktől egészen tizenegyedikig a diákok március 23. és május 29. között írták egy meghatározott ütemezési rend alapján.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.