Putyin miatt zárnak be egy belvárosi iskolát

Senki sem tudna bejutni az iskolába a látogatás idején.

  • Eduline

Az V. kerületi Szemere Bertalan Általanos Iskola és Gimnáziumban nem lesz tanítás tanítás február 2-án Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása miatt - tudta meg az Index.

A portál egy üznetet is mellékel, amit a szülőknek írtak. Ebben azzal magyarázzák a tanítási szünetet, hogy a látogatás idejére elrendelt biztonsági intézkedések miatt nem lehetne megoldani a gyerekek iskolába szállítását.

Két évvel ezelőtt rövid időn belül Angela Merkel és Vlagyimir Putyin is Budapestre látogatott, akkor a Parlament környékén minden utcát lezártak, feltehetően most is hasonlóra kell számítani.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.