Pokorni: nem kell bezárni az ELTE gyakorlóiskoláját

Pokorni Zoltán azt javasolja a XII.

  • MTI
MTI

Pokorni Zoltán azt javasolja a XII. kerületi önkormányzat képviselő-testületének, hogy az idén továbbra is ötvenmillió forinttal támogassák az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) ottani gyakorlóiskoláját. A polgármester szerint az indítványról még januárban dönt a képviselő-testület. Úgy gondolják, az általános iskolai rész megőrizhető, és a középiskolai osztályok egyben tarthatók a gimnáziumban.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) kifejtette: annak ellenére, hogy az intézmény fenntartója az ELTE, az elmúlt években mintegy 300 millió forinttal támogatták az iskolát, bár ez nem volt törvényi kötelezettsége az önkormányzatnak.

Január 1-jével alapjában változott meg az oktatás szabályozása, és az önkormányzat nem rendelkezik azokkal az adóbevételekkel, amelyekből eddig az iskolákat támogatták. Ennek ellenére szeretnének segítséget nyújtani a gyakorlóiskolának - mondta a korábbi oktatási miniszter.

Az egyetem december 19-én közölte, hogy XII. kerületi gyakorlóiskolájával kapcsolatban egyeztetést kezdett az önkormányzattal és a közoktatási törvényben meghatározott más szervezetekkel, mert önállóan a továbbiakban nem képes fenntartani az iskola középfokú képzését. Úgy fogalmaztak: a finanszírozási lehetőségek szűkülése, az állami normatíva csökkenése és a működtetési problémák ellenére továbbra is fenntartják az általános iskolát, de a középiskolai osztályok esetében erre nincs módjuk.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az Eötvös Loránd Tudományegyetem gyakorlóiskolájának sorsa jelenleg az ELTE és a hegyvidéki önkormányzat kezében van. Elmondta: tudnak arról, hogy a XII. kerületi önkormányzat már nem folyósítja az iskola működtetését biztosító szerződésben vállalt támogatást.

Hozzátette: ha nem találnak megoldást, és a középiskolai részleg veszélybe kerülne, akkor a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ közbelép, és gondoskodik a gyerekek vagy az egész iskola átmentéséről és továbbviteléről.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.