Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tájékoztatása szerint nem tárgyaltak a Pedagógusok Demokratikus...
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tájékoztatása szerint nem tárgyaltak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) a még elégséges szolgáltatásról és annak mértékéről, és nem is született erről semmilyen megállapodás. A Klik pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a sztrájkban résztvevők személy- és vagyonvédelmével kapcsolatban kereste meg őket egyeztetés céljából a PDSZ.
Mint írták, a Klik a sztrájktörvény rendelkezéseinek eleget téve március 4-én fogadta a PDSZ képviselőit, és akkor az említett témában egyeztettek. Ennek eredményeként a PDSZ vállalta, hogy a munkabeszüntetés idejére biztosítja a sztrájkban résztvevő foglalkoztatottak személyi biztonságát, továbbá gondoskodik a sztrájk ideje alatt az intézmények vagyonának védelméről, miközben a Klik gondoskodik a tanulók személyvédelméről - olvasható a központ közleményében.
Tekintettel arra, hogy a PDSZ által szervezett munkabeszüntetést "gördülő sztrájkként" hirdetik meg, a Klik az egyeztetés során vállalta, hogy megvizsgálja annak lehetőségét, miként biztosíthatnák a tanulók felügyeletét. Ehhez a március 8-án írt levelében az esetleges sztrájkhelyszínekről előzetes tájékoztatást kért.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteken jelentette be, hogy a március 18-ai héten kezdődik a sztrájk a közoktatásban, a kezdőnapot azonban nem jelölte meg. Mendrey László kiemelte: mintegy tíz nap múlva gördülő sztrájkot tartanak, ami azt jelenti, hogy országszerte különböző helyeken kezdik meg a munkabeszüntetést, amelyhez csatlakozhatnak újabb és újabb iskolák.
Ahol sztrájkot kezdenek, ott három nappal előbb értesítik a tankerületi igazgatókat, valamint "a szülők sem maradnak információ nélkül", a gyerekek pedig "nem maradnak ellátatlanul", ugyanakkor a tanárok jogszerűen nem kötelezhetők az elégséges szolgáltatások biztosítására.
Mendrey László hangsúlyozta: azok a pedagógusok, akik "leteszik a munkát", abban a biztos tudatban lehetnek, hogy "nem kell gyerekekkel foglalkozniuk". Megjegyezte: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vállalta, hogy valamennyi tankerületben biztosítja a tanulók elhelyezését, ehhez azonban azt kérte a PDSZ-től - amit teljesít is a szakszervezet -, hogy az a sztrájk megkezdése előtt tájékoztassa őket a helyszínekről.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a bejelentésre reagálva közölte: a kormánnyal kötött megállapodás tételesen foglalkozik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének követeléseivel, és a szakszervezetek közreműködésével készült munkaanyag már a szaktárca asztalán van. Galló Istvánné, a PSZ elnöke pénteken az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a kormány betartja a megállapodásban foglalt ígéreteit, ezért ők nem vesznek részt a sztrájkban.
Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára pénteken egy sajtótájékoztatón azt mondta: sem a gyerekeknek, sem a pedagógusoknak, sem az országnak nem érdeke egy pedagógussztrájk. Kitért arra, hogy a törvény értelmében a sztrájk idejére nem jár bér az abban résztvevő pedagógusoknak, ezért ezt az iskolák vezetőinek és a tankerületi igazgatóknak nyilván kell tartaniuk a sztrájkban résztvevőket.
Arra a kérdésre, hogy a kieső pedagógusokat hogyan pótolják, az államtitkár azt válaszolta: az iskolák vezetőinek és a tankerületi igazgatóknak kötelességük gondoskodni arról, hogy azoknak a gyerekeknek a jogai se sérüljenek, akik tanulni akarnak, "márpedig a gyerekek tanulni akarnak". Közölte, iskolán belül kell gondoskodni az oktatás megszervezéséről. Hoffmann Rózsa megjegyezte: a szaktárca öt pedagógus-szakszervezettel tárgyalásban volt, illetve továbbra is tárgyalásban van.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).