Palkovics már le sem ülne Pukliékkal

Palkovics László a Magyarul Balóval című műsor vendége volt az RTL Klubon. Az államtitkár beszélt a Klik átalakításáról is.

  • Eduline
Túry Gergely

Azt mondta, a Klik utódja csak fenntartói és munkáltatói feladatokat lát majd el, minden más – például a tanárok felmentésének a kezdeményezése – az iskolaigazgatókhoz kerül.

Az államtitkár tagadta azt a tegnapi sajtóértesülést, mely szerint a Klik utódja alá a felsőoktatási intézményeket is besorolnák.

Palkovics szerint nem volt jelentős a szerda reggeli tiltakozó akció, mert abban csak 200 iskola vett részt. Valójában ugyanakkor 200 intézmény jelezte előre a részvételét, ám mi is találtunk olyan sulit, ahol ennek hiányában is tiltakoztak.

Palkovics a CKP 12 pontját diktátumnak nevezte, amiről így nem lehet tárgyalni, de egyébként sem ülne le a CKP vezetőivel, mert azt mondták róla a március 15-i tüntetésen, hogy nem kompetens.

Arra a kérdésre, hogy igaz-e a hír, miszerint a kormány egy önálló oktatási tárcán gondolkodik, azt felelte, az EMMI jól működik, ezért nincs se szükség se szándék az új minisztériumra.

A beszélgetés regisztráció után itt nézhető meg.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.