Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint visszalépés a Klebelsberg...

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint visszalépés a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) hétfőn nyilvánosságra hozott kollektív szerződése a január 22-én a kormányzat és a pedagógus szakszervezetek közötti megállapodáshoz képest.
Keddi sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy ez "a sejtelmes előkészítés után megszületett egyfajta kollektív szerződés" nem ágazati szerződés, mert kimaradnak belőle mások mellett az egyházi, alapítványi és magánintézmények alkalmazottai, valamint nem vonatkozik a dokumentum a többi között a technikai dolgozókra és a pedagógiai asszisztensekre sem.
Utalt arra, hogy a Klik létrejöttével a pedagógusokra vonatkozó összes addigi kollektív szerződés megszűnt. Ezek a korábbiak garantálták a cafetériát, aminek a rendezése azonban nem történt meg mindmáig sem, annak ellenére, hogy erre kifejezett ígéreteket kaptak - hívta fel a figyelmet. Felháborítónak tartotta, hogy a béren kívüli juttatás a Klik kollektív szerződése szerint "a költségvetés függvénye".
Mendrey László szerint a Klik új kollektív szerződése tudomásul veszi, hogy a pedagógusok kötelező munkaterhelése megemelkedett, ugyanakkor nem tisztázza, hogy heti 22 és 26 tanóra között végül is mennyinek kell lennie a tanítással eltöltött munkaidőnek.
Úgy fogalmazott, az irat tudomást vesz a túlóra kifizetéséről, azonban "a megemelt fizetés mellett csökken a túlóradíj, még ha nem is jelentős mértékben". A 22-26 órán felül elrendelhet túlórát a munkáltató, ám ez a fajta munkaterhelés a minőségi munka rovására megy, ezért azt kérik, készüljön felmérés a tanárok munkával töltött idejéről.
A PDSZ elnöke szemfényvesztésnek nevezte a Klik kollektív szerződését, amely szerinte nem szól másról, mint hogy a kormányzat "kipipálja", hogy ezt az ígéretüket is teljesítették, s ezzel is megnyugtatassák a társadalmat a választások előtt. Mint mondta, "ez egy paktum, mert azt az érdekeltek egy részének kizárásával kötötték", ami "nem jó senkinek, a rövidtávú hasznai, elenyésznek a hosszú távú károk mellett".
Mendrey László sajnálatát fejezte ki, hogy nem kérték ki a PDSZ véleményét a kollektív szerződés aláírása előtt. Elmondta, sztrájkfelhívásuk továbbra is érvényben van, és nem csak saját tagjaikat várják az esetleges sztrájkra, ami "nem valósulhat meg összefogás nélkül". Ebben pedig a 28 érdekvédelmi szervezetet magában foglaló Közszolgálati Szakszervezetek Demonstrációs és Sztrájkbizottságára számítanak - tette hozzá.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).