PDSZ: tízezer tanár veszítheti el az állását, ha kettővel emelik az óraszámot

A Pedagógusok Demokratikus Szervezete nyílt levéllel fordul Balogh Zoltán emberierőforrás-miniszterhez, amelyben többek között azt kérik, hogy egységesítsék a köznevelésben dolgozó pedagógusok kötelező óraszámát - mondta az Együtt-PM szövetséggel folytatott keddi megbeszélést követően Mendrey László, a PDSZ elnöke.

  • MTI
Fazekas István

A szakszervezeti vezető emlékeztetett arra, hogy jelenleg 22-26 óra van meghatározva. Hangsúlyozta, hogy ha csak kettővel emelik a kötelező órák számát, az tízezer álláshelyet jelent.

Emellett kezdeményezik, hogy ismételjék meg a 2010-ben elvégzett pedagógus-munkaidőteher kutatást. Azt is kérik, hogy végezzék el a pedagógusok elégedettségét vizsgáló Talis-kutatást, amelyet OECD-tagországként már tavaly meg kellett volna tenni - közölte.

A megbeszélés egy sorozat része, mert a PDSZ a választások után minden pártot megkeresett, amelyik képviselőket juttatott a parlamentbe, Mendrey László elmondása szerint eddig egyedül a kormányzó pártszövetségtől nem reagált levelükre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.