PDSZ: 52 milliárd hiányzik a tanári életpályamodell bevezetéséhez

Legalább 52 milliárd forint hiányzik a 2013. szeptember 1. és december 31.

  • MTI
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Mendrey László, a PDSZ elnöke. Sok pénz hiányzik még a tanári életpályamodell bevezetéséhez
MTI / Kovács Tamás

Legalább 52 milliárd forint hiányzik a 2013. szeptember 1. és december 31. közötti időszakra ahhoz, hogy a kormány vezethesse a pedagógus-életpályamodellt - mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

Mendrey László A tények makacs dolgok című sajtótájékoztatón azt mondta, az oktatási államtitkárság szerint összesen 80 milliárd forint szükséges ahhoz, hogy jövő szeptembertől decemberig ki tudja fizetni az állam a pedagógus-életpályamodell bevezetéséből származó költségeket.

Azzal azonban, hogy az addigra nyugdíjba vonuló 18 ezer pedagógus fizetését nem kell kifizetni, csak 28 milliárdot lehet megspórolni, márpedig az állam ebből szeretné megteremteni a forrást erre a célra - tette hozzá.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.