Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Öt iskolás korú gyerekkel is kapcsolatba került a libériai állampolgárságú Thomas Eric Duncan, akit elsőként diagnosztizáltak Ebolával az Egyesült Államokban - közölték szerdán amerikai hivatalos források.

Dallasban Rick Perry texasi kormányzó kijelentette, hogy a gyerekeket, akiken még nem jelentkeztek a betegség tünetei, elkülönítve, megfigyelés alatt tarják. A kormányzó sajtótájékoztatóján elmondta, hogy járványügyi szakemberek igyekszenek felkutatni mindenkit, aki kapcsolatba léphetett a beteggel. Az egészségügyi hatóságok szerint 12-18 emberről lehet szó.
Duncan még múlt pénteken orvoshoz fordult, de antibiotikumot írtak fel neki, és hazaküldték. Mark Lester, a dallasi presbiteriánus kórház ügyvezető alelnöke szerdán elismerte: az ügyeletes nővér rákérdezett ugyan a betegnél, hogy járt-e az Ebola-járvány által sújtott Libériában, de az ezzel kapcsolatos információt nem adták tovább a teljes csapatnak.
A negyvenes libériai gépkocsivezető brüsszeli átszállással érkezett Monroviából Dallasban élő rokonaihoz. Duncan állapota az orvosok szerint súlyos, de stabil. A The New York Times szerdán internetes kiadásában közölte, hogy a beteg akkor fertőződhetett meg, amikor hazájában öt nappal az Amerikába utazása előtt segített kórházba szállítani, majd onnan hazavinni egy baráti házaspár 19 éves lányát. A terhes fiatal nő még aznap meghalt.
Perry kormányzó sajtóértekezletén igyekezett megnyugtatni mindenkit: a texasi egészségügyi hatóság a szövetségi járványügyi központokkal együtt mindent elkövet annak érdekében, hogy megakadályozza a betegség elterjedését. Elmondta, hogy az ebolás beteg csak akkor fertőz, ha a kór tünetei már megjelentek rajta. A vírus levegőben vagy vízben nem terjed, a betegséget kizárólag egy beteg testnedveivel érintkezve lehet elkapni.
A betegnél, aki szeptember 20-án érkezett Amerikába, az első szimptómák 24-én jelentkeztek. 26-án kivizsgálásra ment, de ekkor hazaküldték a kórházból, ám 28-án már mentővel szállították be, és elkülönítőben helyezték el. Ebola-tesztje 30-án bizonyult pozitívnak.
A férfit kórházba szállító három mentőst szintén megfigyelés alatt tartják. A CNN szerint az Ebola-tesztjük eredménye negatív. A 37-es számú mentőautót további két napig használták még betegszállításra, és csak azután helyezték karanténba és fertőtlenítették. Ez az amerikai médiában megszólaltatott egészségügyi szakemberek szerint nem jelent kockázati tényezőt.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).