Osztálytársak gyilkoltak Sopronban

Tudatosan megtervezett, kivégzésszerű akciót hajtott végre az a három középiskolás, aki kedd este lőfegyverrel két...

  • MTI
A soproni kettős gyilkosság helyszíne
MTI / Krizsán Csaba

Tudatosan megtervezett, kivégzésszerű akciót hajtott végre az a három középiskolás, aki kedd este lőfegyverrel két embert megölt Sopron egyik lőtérén, és kirabolta az áldozatokat - számoltak be a nyomozás eredményéről a megyei rendőrség vezetői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.

Takács Tibor, Győr-Moson-Sopron megye rendőrfőkapitánya azt mondta: a 18 és 19 éves elkövetők osztálytársak voltak egy soproni középiskolában, és korábban több erőszakos, köztük fegyveres rablást is elkövettek.

A már őrizetben lévő diákok - akik részleges beismerő vallomást tettek - már egy héttel korábban végre akarták hajtani az akciót. Elhatározták, hogy kivégzik a lőtér vezetőjét, de szándékuktól elálltak el, mert a lőtéren sokan voltak. A bűncselekményt azért követték el, hogy pénzt és fegyvereket szerezzenek, és a gyilkosságban is "szándékegységet mutattak" - mondta az ezredes.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.