Orbán volt iskolájából érkezik Hoffmann Rózsa jobbkeze

Sipos Imre lesz az új közoktatási helyettes államtitkár - tudta meg a Hir24.

  • Eduline

Sipos Imre lesz az új közoktatási helyettes államtitkár - tudta meg a Hir24. Gloviczki Zoltán már tavaly ősszel – miután Matolcsy György bejelentette, hogy csúszhat a pedagógus életpálya bevezetése – bejelentette lemondását, ám Hoffmann Rózsa meggyőzte, hogy tartson ki tavaszig. 

Hoffmann Rózsa kedden azt mondta, már megvan Gloviczki utódja, de személyéről csak akkor kíván nyilatkozni, ha már a pecsét is rajta lesz a kinevezésén. A hir24.hu több forrásból is úgy értesült, hogy az új helyettes államtitkár a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium – Orbán Viktor alma matere – exigazgatója, Sipos Imre lesz, aki jelenleg a helyi tankerületet vezeti.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.