Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Kedd óta újra zökkenőmentes a diákigazolványok igénylése - hangsúlyozta az Oktatási Hivatal (OH) közleményében, arra reagálva, hogy sajtóinformációk szerint gond van az iratok gyártásával.

Azt írták, hogy augusztusban megújult formában indult el az oktatási igazolványok adminisztrációs rendszere. Bár az átálláskor átmenetileg szünetelt a diákigazolvány-igénylés, az ideiglenes igazolások kinyomtatására szolgáló felület folyamatosan elérhető volt az intézmények számára. Az OH időben tájékoztatta a közlekedési társaságokat, hogy több igazolás lesz forgalomban, kedd óta pedig újra zökkenőmentesen folyik a diákigazolványok igénylése - nyomatékosították.
A diákigazolvány-igénylés korábbi rendszerét 2003-ban még papíralapú kérelmek feldolgozására alakították ki - idézték fel. Az igénylési és kibocsátási folyamat változásai nyomán többször módosították az informatikai alkalmazást, de idővel felhasználói és informatikai biztonsági szempontból is elavult: az igénylés és adminisztráció teljes folyamatát több modul együttes használatával tudta csak megvalósítani. Emiatt az OH az alkalmazás teljes cseréjéről döntött.
A most bevezetett Oktatási igazolványok intézményi adminisztrációs rendszere már olyan alkalmazás a köznevelési és felsőoktatási intézményeknek, amely az igénylési és kibocsátási folyamathoz tartozó összes tevékenységet és nyilvántartási feladatot hatékonyan, nyomon követhetően valósítja meg, és a fentieken túl lehetővé teszi az igazolások hitelességének offline és az igazolványok érvényességének online ellenőrzését is. Közölték, hogy az átállás a köznevelésbe újonnan beiratkozó és az iskolát váltó tanulókat érintette.
Gond van a diákigazolványok igénylésével, igazolással vehetnek bérletet az iskolások
Több iskolatitkár és szülő jelezte az elmúlt napokban, hogy gond van a diákigazolványok igénylésével. Az Indexnek egy iskolatitkár azt írta, májusban hivatalos értesítést kaptak az Oktatási Hivataltól, hogy megújul a diákigazolvány-igénylésre szolgáló oldal, nyáron nem lesz elérhető, de júliusra kész lesz. Aztán nyáron jött a következő email, hogy mégsem készült el, de majd szólnak, ha megvan.
A diákigazolványhoz hasonlóan az ideiglenes igazolást is kérelemre állítják ki. A rendelkezésre álló adatok szerint minden kérelmező diák kapott ideiglenes igazolást, amellyel valamennyi államilag garantált kedvezményt, így az utazási kedvezményeket is igénybe veheti - olvasható az OH közleményében.
Korábban több médium is arról írt, hogy nem működik a honlap, amelyen az iskolatitkároknak meg kell rendelniük a diákigazolványokat a gyermek és a szülő által hozott okmányirodai adatlap alapján. Egy iskolatitkár levele szerint májusban értesítést kaptak az OH-tól, hogy megújul az oldal - nyár elején nem lesz elérhető, júliusra azonban elkészül. Később ugyanakkor arról tájékoztatták őket, hogy csúszik a fejlesztés.
Sajtóinformációk szerint az említett iskolatitkár azt is írta, hogy a május előtt leadott igénylésre ki tud adni ideiglenes igazolványt, aki viszont erről lemaradt, az ilyet sem kaphat. Egy iskolaigazgató azt nyilatkozta, hogy a napokban már megnyílt a webes felület, azonban állandóan leáll, vagy kidobja az iskolatitkárokat.
A sajtóban felvetették, hogy aki most kezdi az első osztályt, az iskolai igazolással utazhat diákbérlettel a fővárosi tömegközlekedés járatain. Ugyanakkor azt írták, ennek az igazolásnak az előállítása is problémás, hiszen a dokumentumot szintén a diákigazolvány igénylésére szolgáló rendszerből, központilag sorszámozva nyomtatják ki.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.