Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Hiába betegedett meg több mint 250 gyerek Óbudán, a hatóság mindössze 450 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki, és a cég több milliárd forintos szerződése sincs veszélyben. A vállalkozás azt mondja, szolgáltatása biztonságos - írja a hvg.hu.

258 gyermek szenvedett ételmérgezést a Gyermekmenza Kft. főztjétől tavaly áprilisban az óbudai id. Béres József Általános Iskolában. A megbetegedések után az önkormányzat részletes tájékoztatást kért, a hatóság pedig ellenőrzésbe kezdett, a Hungast érdekeltségébe tartozó cég ugyanis még további 14 konyhába szállított ételt - írja a hvg.hu.
Az eset után pár nappal a cég úgy nyilatkozott: belső vizsgálatuk "eddigi eredményei nem igazolták”, hogy ételmérgezés történt volna. Az ételminták alapján a Nébih azonban azt állapította meg, hogy a gyermekeknek feltálalt hús nem volt kellően hőkezelve, azaz nem sütötték meg rendesen, ezért elszaporodhattak benne a kórokozók.
A céget mindössze 450 ezer forintos bírsággal sújtotta a hatóság, ez a maximálisan kiszabható 150 millió forint 3 ezreléke. A büntetés mértéke a cég árbevételéhez képest is elenyésző, az óbudai önkormányzattal 2013-ban, tíz évre kötött szerződés összértéke áfa nélkül 4,98 milliárd forint.
Az önkormányzat nem bontott szerződést a céggel. A botrány kirobbanása után ezt azzal indokolták, hogy előbb megvárják a vizsgálat lezárulását, és utána döntenek az iskolai menzák ellátásáról, az ötmilliárdos szerződést azonban a jogerős elmarasztaló ítélet megszületése után sem mondták fel. Egyebek között azzal érveltek, hogy a belső vizsgálatok már mindent rendben találtak, és az intézményvezetők is bizalmat szavaznak a régi szolgáltatónak, és nem akarják veszélyeztetni az iskolai étkeztetés biztonságát egy hirtelen szerződésbontással. A Hungast csoport üzletfejlesztési igazgatója szerint a Gyermekmenza Kft. által nyújtott étkeztetési szolgáltatás biztonságos, a folyamatos szakhatósági ellenőrzések is ezt igazolják vissza.
A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatjátok el.
Több mint 200 menza bukott meg az ellenőrzésen
Több mint kétszáz menza bukott meg a váratlan teszten. A mintegy 3253 menzaegység 7 százaléka nem felelt meg a Nébih követelményeinek - tudta meg a Magyar Idők.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.