Ő lehet a világ legmagányosabb diákja

A tízéves Aron Anderson kissé magányos, viszont mindig osztályelső, több személyes figyelmet kap az iskolában, mint a legdrágább magánintézményekben, a tanulás igen borsos költségeit azonban az önkormányzat állja számára. Ismerjétek meg a világ legmagányosabb diákját!

  • Eduline

 

Telegraph/Michael McGurk

Out Skerries egy kis skóciai sziget, nagyjából 70 lakossal. A településnek van egy iskolája, de a két tanterem most mindössze egyetlen diákot szolgál ki.

„Néha elég furcsa, hogy senki más nincs az iskolában” – vallja be a Telegraphnak Aron Anderson, aki egy napon halász szeretne lenni, csakúgy mint az apja.

Évente 75 ezer fontba kerül a településnek, hogy Aron elvégezhesse az elemit. Ennyi pénzből a legjobb amerikai egyetemekre is beiratkozhatna. Nem mindig volt ilyen üres az iskola, nemrég még több gyerek járt oda – köztük Aron testvére is -, de középiskolába mentek, ami már egy szomszédos szigeten található, így legjobb esetben is csak hétvégére mehetnek haza.

Aron így egész nap egyedül van, iskola után általában biciklizik, vagy legjobb barátjával, a kutyájával játszik. Édesanyja – aki egyébként kevésbé meglepő módon a szülői munkaközösség vezetője – sajnálja fiát, hogy egyedük maradt a korosztályából, de szerinte Aron így is boldog.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.